Ugrás a tartalomhoz

Győzelem Makón

Mezőkövesd hírei

Makói FC – Mezőkövesd Zsóry 0-1 (0-1)

Fontos pontokat szerezett városunk felnőtt labdarúgócsapata a Csongrád megyei gárda otthonában március 20-án.

A Ness Hungary NB II Keleti csoportjának 18. fordulójában a tavasszal eddig 100%-os teljesítményt nyújtó dél-magyarországi együtteshez látogattak Bogdányék. Az összecsapást hazánk első számú játékvezetője, a dél-afrikai világbajnokságot is megjárt Kassai Viktor vezette. A találkozó első perceiben Lakatosék akarata érvényesült, melynek köszönhetően labdarúgóink több ígéretes lehetőséget ki tudtak dolgozni. A játékrész második felében is csapatunk akarata érvényesült és a fölény góllá érett a 35. percben. Sivák szabadrúgását követően Hegedüs talált közelről a hazai kapuba.
Fordulás után átvették a játék irányítását a vendéglátók, de Podonyiék hosszú időn keresztül nem tudtak komolyabb lehetőséget kialakítani Szántai kapuja előtt. A legnagyobb hazai lehetőség Fülöp előtt adódott, azonban a középpályás lövését Szántai óriási bravúrral kivédte a 73. percben. Az utolsó negyedóra is makói mezőnyfölényt hozott, de a kövesdi védelem magabiztosan állta a csongrádiak rohamait, így az eredmény már nem változott a lefújásig. Csapatunk őrzi 3. helyét a tabellán 37 ponttal. Elekék hátránya 4 pont az élen álló Nyíregyháza mögött. Huszák Géza tanítványai legközelebb a 4. pozíciót elfoglaló Dunakanyar-Vác csapatát látják vendégül. A rangadó március 27-én, vasárnap 15 órakor kezdődik a Városi Sportpályán.

Kapcsolódó hírek