Ugrás a tartalomhoz

Svédországból költözik ipari üzem Mezőkövesdre (Videóval)

Mezőkövesd hírei

Mintegy 3,5 ezer m2 alapterületű üzemcsarnokot adtak át október 11-én az Exir Hungary Zrt.-nél. A beruházás révén a közeljövőben 30, hosszabb távon pedig összesen 70 új munkahelyet teremt városunkban a forgácsolással foglalkozó cég.

Az Exir Hungary Zrt. az 1972-ben alapított Kismotor és Gépgyár jogutódjaként 1999 óta működik jelenlegi nevén. A mezőkövesdi vállalat fő tevékenysége a fémmegmunkálás, valamint elsősorban acél, réz- és alumíniumöntvények, műanyagok megmunkálása a kapcsolódó hő- és felületkezeléssel.
„Kutatómunkát folytattunk, amelyben felmértük, hogy Kelet-Európában mely ország lenne az, amely stabil háttérrel rendelkezik ahhoz, hogy gyárat alakíthassunk ki. A kutatás során mintegy 25 vállalatot látogatott meg a fiam itt Kelet-Európában, és ezt követően hoztuk meg azt a döntést, hogy Magyarországon fogjuk létrehozni a vállalatot. A döntés mögött az állt, hogy nagy bizodalmunk volt a dolgozókban, a vezetőségben és Mezőkövesd  elhelyzkedése is tetszett. Nagyon fontos szerepet tölt be a vállalkozásunkban ez a régió, ez a gyár, mert itt még elő tudunk olyan termékeket állítani, amelyek Svédországban már nem voltak nyereségesek. Ezen kívül az itteni részleg könnyebben tud szállítani környékbeli cégekhez, közeli országokba. Az évek során tapasztaltam, hogy a magyar emberek jól dolgoznak, elégedett vagyok a mezőkövesdi gyár teljesítményével.”– mutatta be a kövesdi egység szerepét a svéd tulajdonos, Anders Hultmark.
Az átadó ünnepség elején a svéd vezető méltatta az elkészült beruházást.
„Mindig szép látni azt, ha az ember épít, létrehoz valamit, s mivel én vállalkozó vagyok, engem örömmel tölt el, ha ezt megtehetem. Egy cég felépítése majdnem olyan, mint egy szép kép megfestése. Ez a mostani bővítés közelebb hozott engem ennek a képnek a véglegesítéséhez. A jövőt illető tervek nagyban függnek attól, hogy mi történik a világban. A verseny nagyon erős és kissé kegyetlen is. Egészen addig szeretnénk itt maradni, jelen lenni a magyar piacon, amíg versenyképesek tudunk maradni, illetve amíg a most is meglévő, a versenyképességhez szükséges  tényezők (a politikai, gazdasági, banki, képzési, illetve médiaháttér) biztosított lesz Magyarországon.” – emelte ki Anders Hultmark.
A közelmúltban tulajdonosváltás történt a svéd cégnél, amely következtében az Exir előtt új és szélesebb piaci lehetőségek nyíltak meg. Az átadó ünnepségen résztvevők az új cégcsoporttal, az Arkivator Industry történetével, tevékenységével, a szervezet felépítésével is megismerkedhettek.
A rövid ismertetőt követően Szacsuri Gergely ügyvezető igazgató vázolta fel az elkészült beruházás tartalmát.
A Mezőkövesd gazdasági életében jelentős szerepet játszó Exir Hungary Zrt.-nél tavasszal egy nagy volumenű beruházás kezdődött el, amely keretében a cég jelenlegi épülete mellé egy új, mintegy 3500 m2 alapterületű üzemcsarnokot építettek, amelyben több új, modern technológiát használó CNC esztergagép kap helyet.
A kapacitásbővítő, technológiafejlesztő beruházás összértéke mintegy 1,6 milliárd forint. Az Exir az Új Széchenyi Terv Gazdasági Operatív Programja keretében benyújtott és megnyert „Komplex technológia fejlesztés és foglalkoztatás támogatása" című pályázat segítségével támogatást is nyert a projekt megvalósítására. Az uniós forrás a fejlesztés értékének 35%-át biztosítja.
„Összesen 12 új berendezés beszerzését tartalmazza ez a pályázat. Azonban egy éven belül egy svéd kisüzem Magyarországra, Mezőkövesdre történő költöztetésével még több gép kap majd helyet ebben az új csarnokban, így összesen 25 új eszköz, gép áll majd rendelkezésünkre a kiszélesedő piaci kínálatunk teljesítéséhez. Ezen új berendezések révén a Scania és Volvo buszdivíziónak tudunk majd különböző kormányalkatrészeket gyártani. Jelenleg 30 új dolgozó foglalkoztatására nyílt lehetőség, de egy év múlva, az újabb bővülés után újabb 35-40 új munkahely jön majd létre cégünknél. Tehát összességében 1-1,5 éven belül 70 új kollégát köszönthetünk vállalatunknál.” – foglalta össze a beruházás lényegét Szacsuri Gergely ügyvezető igazgató.
Ezt követően Tállai András, a Belügyminisztérium Önkormányzati Államtitkára, térségünk országgyűlési képviselője mondott beszédet, amelyben kiemelte, hogy üzenete és példa értéke van ennek a fejlesztésnek, amely azt jelzi, hogy a magyar gazdasági környezet alkalmas arra, hogy egy gyár fejlődjön, és európai hírűvé váljon.
„Európa gazdasága, így Magyarország gazdasága is nehéz helyzetben van, hiszen sok-sok üzemben, gyárban szűnnek meg munkahelyek és nehéz új állásokat teremteni. Ez a mai üzemcsarnok-avató, amely egy svéd tulajdonú cég életében történt, hihetetlen példaértékű, komoly üzenettel bír. Jelenleg újabb 30 embernek ad munkát az Exir az elkészült beruházás révén, de a teljes géppark beüzemelése után összesen 70 új munkahelyet teremt a gyár. Ennek az az üzenete, hogy lehet bízni a magyar emberekben. Egy külföldi tulajdonú cég is meg tud élni Magyarországon, mert ehhez megfelelőek a gazdasági szabályozók, az adórendszer. Ami különösen érdekessé és példaértékűvé teszi ezt az történetet az pedig az, hogy Svédországból egy kis, 40 fős üzem települ át Magyarországra, Mezőkövesdre egy éven belül. Ez alátámasztja azt, hogy Magyarországról nemcsak kiviszik Romániába, illetve Kelet-Európába az üzemeket, hanem ide is telepítenek gyárakat, hiszen a magyar munkaerő megbízható, megfizethető, a magyar adórendszer rendben van. Ezért is döntött úgy a svéd tulajdonos, hogy ide, Mezőkövesdre hozzák a termelésüket. Azt gondolom, hogy a mai világunkban, amikor a munkahelyek tekintetében sok rossz hír ér bennünket, ez egy nagyon fontos üzenet és kellene, hogy hallják mások is, más országbeliek is, hogy igen is ilyen példa is van Magyarországon. Ezért nagyon örülök ennek a bővítésnek, gratulálok a cég vezetőinek, és kívánom, hogy a dolgozók és a tulajdonosok is elégedettek legyenek, valamint bízom abban, hogy a cég és Mezőkövesd között lévő együttműködés hosszú távon is fennmarad.” – emelte ki Tállai András.
Ezt követően Tállai András államtitkár, Szacsuri Gergely ügyvezető igazgató, valamint Anders Hultmark tulajdonos ünnepélyes szalagátvágással adta át az elkészült új üzemcsarnokot.
A közelmúltban történt tulajdonosváltás, az új cégcsoportba történő kerülés eredményeként a vállalat neve is megváltozik, így a szükséges eljárások lefolytatása után a cég új neve Arkivator Industry Zrt. lesz.

Kapcsolódó hírek