Ugrás a tartalomhoz

Lecsúsztak az első helyről labdarúgóink (videóval frissítve)

Mezőkövesd hírei

Dunakanyar-Vác – Mezőkövesd Zsóry SE 1-0 (1-0)

Negyedik vereségét szenvedte el városunk felnőtt labdarúgócsapata a bajnokságban. Labdarúgóink a Vác vendégeként maradtak alul a hétvégén.

A Ness Hungary NB II. Keleti csoportjának 11. játéknapján a 7. helyen álló dunaparti gárda otthonában léptek pályára Bogdányék október 27-én. A mérkőzés előtt lehullott jelentős eső miatt mély talaj várta a csapatokat, ennek ellenére az összecsapás jól kezdődött együttesünk számára, ugyanis az első lehetőséget Bagiék alakították ki a mérkőzésen. Egy formás kövesdi akció végén Bognár ívelte kapura a labdát mintegy 25 méterről, amit Dombó csak nagy nehézségek árán tudott szögletre menteni. Öt perccel később egy gyors hazai támadás után a középen teljesen tisztán helyezkedő Palásthy elé került a labda, aki mintegy 7 méterről higgadtan lőtt Szántai mellett a kapuba, így a hazaiak alig 10 perc elteltével megszerezték a vezetést. A hazai találatot követően csapatunk játszott fölényben. Az első negyedóra végén ismét egy távoli próbálkozás jelentett veszélyt a váciak kapujára, miután Hamar szánta lövésre magát mintegy 20-22 méterről, de a csatár próbálkozását Dombó szögletre mentette. Mózner János tanítványai a kövesdi lehetőségre helyzettel válaszoltak, azonban Gulyás lövése néhány centiméterrel elkerülte Szántai kapuját. Ezt követően labdarúgóink óriási egyenlítési lehetőséghez jutottak, miután egy gyors kövesdi kontra végén Lipuszt kaszálták el a 16-oson belül, amiért a játékvezető büntetőt ítélt. A 11-est Hamar végezte el, aki jócskán a kapu fölé lőtte a büntetőt a 25. percben. Az első félóra végén ismét a hazai gárda alakított ki lehetőséget, melyből a vendéglátók gólt szereztek, de a játékvezető a partjelző intésére les miatt érvénytelenítette a találatot. Tíz perccel a játékrész vége előtt Palásthy lépett ki a védők között erősen lesgyanús helyzetben, azonban az emelése elkerülte a kaput. A félidő utolsó öt percében Véber György tanítványai több nagy lehetőséget is kidolgoztak. A 39. percben Dobos lövése zúgott el a keresztléc fölött, majd Lipusz veszélyeztetett szabadrúgásból a 41. és a 43 percben, azonban a csatár mindkétszer a kapu mellé tekerte a labdát.
Fordulás után mezőnyfölényben játszottak Lakatosék, de ez meddőnek bizonyult. Az 52. percben a hazaiak veszélyeztettek, de Berki lövésébe Szalai belevetődött az utolsó pillanatban. Öt minutummal később ismét Berki került helyzetbe, akinek a lövését ezúttal Szántai hatástalanította. Két perccel később ismét Szántai hárított egy hazai próbálkozást, majd egy villámgyors akció végén Lipusz lépett ki jó ütemben a váci védők között, azonban a támadó lövését Dombó szép vetődéssel hárította a 62. minutumban. A folytatásban elsősorban a két 16-os között zajlott a játék. Együttesünk fölényben játszott, de Bognárék nem tudtak helyzeteket kialakítani a váci kapunál. A 85. percben egy szép hazai kontra végén Szántai a levegőben úszva ütötte ki a játékszert a léc alól. Labdarúgóink a hosszabbításban mindent egy lapra feltéve támadtak, de egy gyors hazai ellenakció végén Szántai utolsó emberként szabálytalankodott a 16-oson belül, amiért a játékvezető büntetőt ítélt és kiállította a kövesdi hálóőrt. A 11-est Gulyás végezte el, aki a csereként beállt Ficsór mellett ellőtte a labdát, azonban a játékszer a jobb kapufáról a mezőnybe vágódott ki, így az eredmény nem változott a lefújásig. Együttesünk zsinórban az 5. összecsapáson sem tudott győzelmet aratni. Bogdányék a megszerezhető 15 egységből mindössze 1 pontot szereztek, így hosszú idő után elveszítették a listavezető pozíciót. Hamarék 11 forduló után a 2. helyen állnak 19 ponttal a 20 egységet gyűjtő Békéscsaba mögött.


A mérkőzés jegyzőkönyve:

Dunakanyar-Vác - Mezőkövesd-Zsóry 1-0 (1-0)

Vác, 200 néző, vezette: Solymosi (Huszár, Kóbor)
Vác: Dombó - Króner, Palásthy N.(Gulyás 75.p), Benke, Király (Farkas 72.p), Páles, Kákonyi, Berki (Pap 67.p), Papp, Rása, Gulyás. Vezetőedző: Mózner János
MSE: Szántai - Hegedűs, Lakatos, Szalai, Nagy P. - Dobos (Ficsór 92.p), Bagi, Bognár - Bogdány (Szabó V. 46.p), Hamar, Lipusz. Vezetőedző: Véber György
Gól: Palásthy N. (11.p)
Kiállítva: Szántai (92.p)

Kapcsolódó hírek