Ugrás a tartalomhoz

Eredményes kövesdi sakkozók (videóval)

Mezőkövesd hírei

Nagyszerűen szerepeltek a mezőkövesdi sakkozók a Kis Matyó Tél elnevezésű ifjúsági sakkversenyen. A viadalnak a Bárdos Lajos Tagiskola adott otthont.

A régiós versenyen Hajdúböszörménytől kezdve Füzesabonyig három megyéből összesen 26 általános iskolás, valamint egy óvodás gyermek vett részt november 24-én.

Az alsósok között a Miskolci Kisbocsok versenyzője, Fazekas Milán kiemelkedett a mezőnyből és hibátlan teljesítménnyel szerezte meg az aranyérmet. A dobogó második és harmadik helyén egyaránt füzesabonyi versenyző végzett. Az ezüstérmet Farkas Bence, míg a bronzérmet Bíró Bálint kapta meg.
Az első korcsoportban a szentistváni Fekete Tamás végzett az első helyen, a Szent Imre Tagiskola sakkozója Csirmaz Kelen a második, a Tiszakesziből érkezett Hunkó Hanna a harmadik helyezettnek járó elismerést vehette át az eredményhirdetésen. A lányok között a szentistváni Csörgő Eszter diadalmaskodott, aki a Fundamentum Általános Iskola tanulóját, Bencsik Dorottyát és Hunkó Hannát megelőzve lett aranyérmes.
A felsősök között szép hazai siker született, miután Csontos Dominik, a Bárdos Lajos Tagiskola tanulója a papírformát felborítva 100%-os eredménnyel szerezte meg az első helyet. Mezőkövesdi Zsóry SE indulójának a verseny történetében először sikerült megnyernie a viadalt.

A felsősök között a második helyen szintén egy mezőkövesdi sakkozó, méghozzá Pap Kristóf, a Szent István Katolikus Általános Iskola tanulója végzett, aki az első helyen kiemelt hajdúböszörményi Ollé Rebeka Sárát előzte meg. Érdekesség, hogy a hajdúsági városból érkezett sportoló kora alapján az alsó tagozatban kellett volna indulnia, de minősítése és kiemelkedő tudása miatt ebben a csoportban kapott lehetőséget a bizonyításra.
A tervek szerint legközelebb február végén rendeznek ifjúsági versenyt Mezőkövesden.

I. Kis Matyó Tél alsósok végeredménye:


1. Fazekas Milán 7.0
2. Farkas Bence  6.0
3. Biró Bálint 5.0
4. Farkas Máté 5.0
5. Csörgő Kristóf 4.0
5. Fekete Tamás 4.0
5. Juhász Bálint 4.0
5. Surányi Orsolya 4.0
9. Csörgő Eszter 3.5
10. Bencsik Dorottya 3.0
10. Holló Márk 3.0
10. Póta Gellért  3.0
13. Burai Szabasztian 2.5
13.Tornyos Tibor 2.5
13.Tóth Alex Mező 2.5
16. Vizi Kristof  2.0
17. Csirmaz Kelen 1.5
18. Hunkó Hanna 0.5

1- 2 osztályosok +(óvodás):

1. Fekete Tamás
2. Csirmaz Kelen
3. Hunkó Hanna

Lányok:

1. Csörgő Eszter
2. Bencsik Dorottya
3. Hunkó Hanna


I. Kis Matyó Tél felsősök végeredménye:

1. Csontos Dominik 7,0
2. Pap Kristóf 5,5
3. Ollé Rebeka Sára 5,5
4. Varga Péter 4,0
5. Murányi Lili 4,0
6. Pap Máté 4,0
7. Urbán Viktória 2,0
8. Farkas András 1,0
9. Szepesi Ádám 1,0

Kapcsolódó hírek