Ugrás a tartalomhoz

Országjárás (videóval)

Mezőkövesd hírei

December 20-áig 175 településen tartanak helyzetértékelést a Fidesz politikusai. Mezőkövesden Simicskó István, sportért felelős államtitkár tájékoztatta az érdeklődőket Magyarország napi aktuálpolitikai helyzetéről.

A politikai párt Országjárás címmel indította el azt a kezdeményezését, amely során az ország nagyobb településein tartanak tájékoztatót Magyarország helyzetéről, történéseiről.
„Fontos, hogy elmondjuk az embereknek, hogy mit tettünk eddig, a Kormányzat milyen célokat fogalmazott meg és hol tartunk félidőben. Szerintem nagyon sok minden valósult meg. Látják itt Mezőkövesden is az emberek, hogy a Kormány felismerte azokat a gondokat, bajokat, amelyeket 2010-ben megörököltünk, és minden szándékával arra törekszik, hogy ezeket orvosolja. Elsősorban a devizahitelesek problémáján igyekeztünk segíteni – árfolyamrögzítés, végtörlesztés, kilakoltatási moratórium, és még sorolhatnám azokat a gazdaságpolitikai döntéseket, amelyekkel az emberek életminőségét próbáltuk megtartani, javítani. A nyugdíjak reálértékét megtartottuk, emeltük az egészségügyben dolgozók fizetését, és küzdünk azért, hogy a pedagógusoknak is elismerjük a munkáját és ők is megkaphassák a fizetésemelésüket, mindamellett, hogy gazdasági válság van.” – emelte ki Simicskó István, sportért felelős államtitkár.
Az érdeklődők számára szervezett helyzetértékelés előtt a sajtó munkatársainak tartott sajtótájékoztatót Simicskó István, aki az országban folyó események, feladatok mellett kiemelte Mezőkövesd elmúlt időszakban történt nagyfokú fejlődését, a TAO-s pályázatok keretében megvalósult sportfejlesztéseket is.

Kapcsolódó hírek