Ugrás a tartalomhoz

Egy győzelem, két vereség az Avas Kupán (videóval frissítve)

Mezőkövesd hírei

Az ötödik helyet szerezte meg városunk felnőtt csapata az Avas Kupa nemzetközi felkészülési tornán. A Miskolcon megrendezett két napos viadalon az MKC mellett részt vett az NBI/B-s Ózd és Balmazújváros, valamint az első osztályú Pécs, továbbá a román élvonalban szereplő Nagybánya és Nagyvárad együttese január 26-án és 27-én.

A torna nyitótalálkozóján két másodosztályú élcsapat, az MKC és a Balmazújváros lépett pályára. A találkozó első felében fej-fej mellett haladtak a csapatok, majd a hajdúsági gárda a félidő derekától magához ragadta és állandósította a vezetését. Rácz Sándor tanítványai 10-10 után 2-3 gólos előnyre tettek szert, melyet meg is őriztek a szünetig.
Fordulás után az MKC játszott jobban, ennek köszönhetően kézilabdázóink Kleis, Trivkovics, valamint Benis vezérletével előbb egyenlítettek, majd meg is fordították az eredményt. Kézilabdázóink a játékrész felénél két góllal 30-28-ra vezettek, viszont Feketéék ezután hullámvölgybe kerültek és zsinórban öt gólt kaptak. Csapatunk ezt követően sem tudott újítani, így Kaplonyiék végül négy gólos sikert arattak.


Harmadik hely a csoportban


A román első osztályban szereplő Nagybánya elleni összecsapás az első találkozóhoz hasonló forgatókönyv szerint zajlott le. Várady Gyula együttese a mérkőzés első részében magabiztos előnyre tett szert, ebben a periódusban, az MKC gyengén kézilabdázott és Avar György már a 8. percben magához rendelte a játékosokat. Feketéék 15-10-es nagybányai vezetés után kezdtek magukra találni, ekkor csapatunk  megkezdte a felzárkózást és a szünetig egy gólosra olvadt az ellenfél fórja.
A második játékrész elején még a román gárda játszott jobban, majd az MKC öt találatot szerzett egymásután, ennek köszönhetően 24-22-nél már csapatunknál volt az előny. Trivkovicsék lendülete azonban nem tartott sokáig, ugyanis Orban és Bondar irányításával egy 5-1-es sorozatot produkált a nagybányai alakulat. Kézilabdázóink a hajrában elfáradtak, emiatt már nem tudtak ritmust váltani, így összességében megérdemelt nagybányai siker született.
A csoport záró mérkőzésén a román együttes 28-26-ra legyőzte a Balmazújvárost, így a csoportban Nagybánya, Balmazújváros, Mezőkövesd sorrend alakult ki.
Az „A” csoportban a pécsiek mindkét mérkőzésükön diadalmaskodtak. Az Ózd ellen 37-28-ra győztek, míg a Nagyváradot 34-33-ra múlták felül. A trió második helyét a Nagyvárad szerezte meg, miután Farkasék 35-29-re legyőzték az ózdiakat.


Kövesdi siker a helyosztón

A megmérettetés második napja Borsod megyei rangadóval kezdődött, ugyanis az Ózd és az MKC küzdött meg a viadal 5. helyéért. A találkozó első 30 perce után az észak-borsodi gárda vezetett minimális különbséggel, de csapatunk a második félidőben feljavult és Vozab, valamint Kleis gólerős játékával 32-29-es kövesdi győzelem született.
A bronzéremért nagy csatát vívott a Balmazújváros és a Nagyvárad, amely 27-27-es döntetlent követően Ráczék 30-29-es sikerével zárult.
A finálé szintén kiélezett csatában dőlt el. A Pécs együttese annak ellenére sem tudott győzni a döntőben, hogy Grünfelder 13 góllal terhelte meg a Nagybánya kapuját, ugyanis a román csapat 35-34-re legyőzte a mecsekaljai alakulatot.
A felkészülési torna legjobb kapusa a Nagybányát erősítő Vilman Vasile lett, míg a legjobb mezőnyjátékosnak járó elismerést Farkas Rozvan (Nagyvárad) érdemelte ki. A viadal gólkirályi címét Grünfelder Péter (PVSE) vehette át, aki három összecsapáson 26 találatot szerzett.


Az Avas Kupa mezőkövesdi mérkőzései:

Mezőkövesdi KC - Kőnig-Trade Balmazújvárosi KK 35-39 (17-19)
Miskolc, 50 néző, vezette: Barnóczky, Tóth
MKC: Kovács J., Tóth, Sipos (kapusok), Benis 6, Kovács P., Fekete L. 3, Molnár 3, Kleis 9, Trivkovics 8, Kaló, Nyitrai J., Vozab 3, Kecman, Kovácech 3. Vezetőedző: Avar György
BKK: Knezevics, Oláh, Kőrizs (kapusok), Nagy 6, Dioris 3, Nikocsevics 1, Balogh, Temesvári 8, Pánczél 6, Szabó 2, Grandjean, Balázs 2, Kaplonyi 7, Rácz R., István 4. Vezetőedző: Rácz Sándor
Kiállítás: 4-4 perc
Hetesek: 3/3 és 3/3
AZ eredmény alakulása: 6-6, 10-10, 13-16, 17-19, 22-22, 24-26, 28-26, 30-28, 30-33, 32-37

Nagybányai Minaur KC - Mezőkövesdi KC 40-34 (18-17)
Miskolc, 50 néző, vezette: Berényi, Láda
VIman, Homorodan, Draghici (kapusok), Udristoiu  1, Fotonea, Acsinia, Busecan 6, Baican 5, Bálint, Mihai 2, Oláh 4, Orbán 7, Stamate 6, Bondar 9, Preda. Vezetőedző: Várady Gyula
MKC: Kovács, Sipos (kapusok), Benis 6, Kovács P., Fekete L. 5, Kleis 4, Molnár 1, Trivkovics 3, Kaló, Nyitrai, Vozab 9 (4), Kecman 3, Kovácech 3. Vezetőedző: Avar György
Kiállítás: 4 ill. 8 perc
Hetesek: 3/2 ill. 4/4
Az eredmény alakulása: 5-3, 9-4, 15-10, 17-15, 18-17, 22-19, 22-24, 26-27, 31-28, 35-32

5. helyért:

Mezőkövesdi KC - Ózdi KC 32-29 (16-17)
MKC: Tóth, Kovács J., Sipos (kapusok), Benis 1, Kovács P. 1, Fekete L. 5, Molnár 3, Kleis 6, Trivkovics 4, Vozab 6, Kecman 2, Kovácech 3, Fekete D. 1, Nyitrai J., Bán, Kaló. Vezetőedző: Avar György
ÓKC: Nyitrai Sz., Losonczi (kapusok), Kocsis R. 2, Szakál M., Panyi 3, Lázár, Hangos 1, Scitovszky R. 4, Koscsó, Kocsis Cs. 1, Barta 7, Szakál D., Kóródi, Harkó 3, Scitovszky T. 8. Vezetőedző: Lakatos László

Kapcsolódó hírek