Ugrás a tartalomhoz

Indiai hétvége Mezőkövesden (videóval frissítve)

Mezőkövesd hírei

Az Indiai Köztársaság kultúrájával, gyógyászatával ismerkedhettek meg azok az érdeklődők, akik február 2-3-án ellátogattak a városunkban megrendezett Indiai Hétvégére.

A programot megtisztelte jelenlétével S. G. Gupta, India magyarországi nagykövete és felesége is. A program nyitányaként dr. Fekete Zoltán polgármester köszöntötte a megjelenteket, majd pedig a nagykövet mondott beszédet. A bevezető gondolatok után dr. Fekete Zoltán és S. G. Gupta meggyújtotta a barátság lángját, ezzel jelképezve Mezőkövesd és India között kialakult jó kapcsolatot.
A felemelő pillanat után S. G. Gupta nagykövet mutatta be Az élet rejtélyeinek forrása című könyvét, amelyben India alapelméleteire, a védákra alapozza mondanivalóját.
Ezt követően előadásokat hallgathattak meg a jelenlévők a védákról, az indiai kultúráról és gondolkodás alapjairól dr. Kush Visser, a hollandiai Duch University College professzorának tolmácsolásában.
Az „Ayurveda és a mai kor embere” címmel pedig dr. Szalkai Iván, ayurveda orvos beszélt az indiai gyógyászatról.
Az Ayurveda India 5000 éves gyógyászati rendszere, az indiai szubkontinens területén élő népek ősi kultúrájának, a védikus civilizációnak egy a mai napig élő és működő hagyatéka. Az Ayurveda évezredekig az indiai szubkontinens népeinek egyetlen gyógyászati rendszere volt, de még manapság is – amikor a nyugati, allopatikus gyógyászati rendszer is jelen van Indiában – az indiai lakosság közel 80 százalékát elsősorban ayurvedikus módszerekkel kezelik. Bár az Ayurvedának igen kifinomult módszerei vannak a legkülönbözőbb betegségek gyógyítására és utókezelésére, mégis elsősorban a betegségmegelőzést, vagyis az egészségmegőrzést tartja szem előtt – hiszen sokkal könnyebb és jobb valamit megelőzni, mint a már kialakult (és esetleg krónikussá vált) problémát kezelni. Az Ayurveda azt vallja, hogy testünk minden porcikájára folyamatos figyelmet kellene fordítanunk még akkor is, ha az éppen tökéletesen egészséges, hiszen csak így őrizhetjük meg hosszú távon egyes szerveink és egész szervezetünk egészségét és épségét.
A program ezt követően jóga- és a Szundari Tánccsoport jóvoltából klasszikus indiai táncbemutatóval folytatódott, majd a nap zárásaként a mintegy 1,5 órás Dhobi Ghat (Mumbai napló) indiai filmet tekinthették meg az indiai kultúra iránt érdeklődők.
Az előadásokkal egy időben indiai ételek kóstolására is lehetőség volt.
A hétvége második napja a Nefelejcs Hotelben folytatódott, ahol dr. Szalkai Iván előadása mellett Hummel Róza mandala kiállítását, valamint S. Sharma indiai tradicionális ruházatáról szóló bemutatóját tekinthették meg az oda kilátogatók.

Kapcsolódó hírek