Ugrás a tartalomhoz

Tornát nyertek a fiatalok (videóval frissítve)

Mezőkövesd hírei

Első helyen végzett a Mezőkövesd Zsóry SE U19-es csapata a városunkban megrendezett nagypályás felkészülési tornán. Labdarúgóink 100%-os teljesítménnyel szerezték meg az aranyérmet.

A nívós megmérettetésen a házigazda MSE-Zsóry mellett a szintén másodosztályú DVSC-DEAC és a Kazincbarcika, valamint az NB III-as Bükkábrány korosztályos csapata vett részt február 16-án. Szabó László együttese a torna nyitómérkőzésén nagy küzdelemben 1-0-ás győzelmet aratott a Bükkábrány ellen. Labdarúgóink a folytatásban is remek teljesítménnyel rukkoltak ki, melynek eredményeként a KBSC csapatát szintén 1-0-ra, míg a debreceni gárdát gólzáporos összecsapáson 3-2-re múlták fölül, így Barzsóék pontveszteség nélkül végeztek az első helyen. A torna második helyét a Kazincbarcika szerezte meg, miután Kálmán Vilmos tanítványai a DVSC-DEAC és a Bükkábrány ellen is diadalmaskodtak. A felkészülési torna bronzérmese a hajdúsági együttes lett.
Az ünnepélyes eredményhirdetésen különdíjat vehettek át a kiemelkedően szereplő labdarúgók. A torna legjobb játékosa a Kazincbarcikát erősítő Sütő Attila lett, míg a  hálóőrök között a mezőkövesdi Kertész Viktor teljesítménye volt a legmeggyőzőbb a szakemberek véleménye szerint. A torna gólkirályi címét Poszuk Gergő érdemelte ki, aki összesen négy alkalommal vette be az ellenfelek kapuját.


Eredmények:

MSE-Zsóry – Bükkábrány 1-0
KBSC – DVSC-DEAC 2-1
Bükkábrány – DVSC-DEAC 1-6
MSE-Zsóry – KBSC 1-0
KBSC – Bükkábrány 7-2
MSE-Zsóry  – DVSC-DEAC 3-2


A torna végeredménye:

1. Mezőkövesd Zsóry SE     3  -  -    5- 2   9 pont
2. Kazincbarcikai SC           2  -  1   9- 4   6 pont
3. DVSC-DEAC                   1  -  2   9- 6   3 pont
4. Bükkábrányi SC               -   -  3   3-14  0 pont


Különdíjasok:

A legjobb játékos: Sütő Attila (KBSC)
A legjobb kapus: Kertész Viktor (MSE-Zsóry)
Gólkirály: Poszuk Gergő (KBSC)

Kapcsolódó hírek