Ugrás a tartalomhoz

Újraélesztik a bedolgozó ipart (videóval frissítve)

Mezőkövesd hírei

Újraélesztik a bedolgozó ipart városunkban. Március 1-jével induló program keretében 11 fő számára biztosítanak munkát Mezőkövesden. A résztvevők feladata matyó hímzett textilek készítése lesz.

Mezőkövesd Város Önkormányzata az elmúlt esztendőkhöz hasonlóan idén is él a Kormány által biztosított startmunka-program nyújtotta lehetőséggel. A március 1-jével induló újabb közfoglalkoztatási turnus célja igazodik a település sajátosságához, a matyó népművészethez. Ez a munkahely-teremtés egyben egy régi, jól működő rendszert pótol majd. A jövő hónap elején induló startmunka-program keretében 11 fő számára biztosít az Önkormányzat munkát, akik bedolgozói jelleggel matyó hímzéses textíliákat, ajándéktárgyakat készítenek majd. A bedolgozó rendszerben foglalkoztatottak munkáját népművészek, a szakma elismert személyei irányítják, koordinálják majd. A 11 hímző asszony az első időszakban főként kisebb terítőket, ajándéktárgyakat készít majd, de idővel divatos, hímzett ruhák is felkerülnek a termékpalettára.
E program keretében előállított hímzett textileket értékesíteni is kívánják, hiszen ennek révén válhat ez a kezdeményezés egy idő után önfenntartóvá. Az Önkormányzat terve, hogy az így előállított népművészeti textileket, ajándéktárgyakat egy, a Zsóry Gyógy- és Strandfürdőben működtetett ajándékboltban árusítják majd.

Kapcsolódó hírek