Ugrás a tartalomhoz

Fiatalok is segítettek (videóval frissítve)

Mezőkövesd hírei

Önkéntes véradást szervezett a Magyar Vöröskereszt Mezőkövesdi Szervezete a Széchenyi István Katolikus Szakképző Iskolában március 1-jén. A nemes kezdeményezés keretében összesen mintegy 50 fő adott vért.

A hagyományoknak megfelelően ebben az esztendőben is megszervezték a véradást az oktatási intézményben. A 18. életévüket betöltött diákok, valamint a pedagógusok és az iskola dolgozói ezúttal is szép létszámban nyújtottak segítséget a betegeknek. A Széchenyi István Katolikus Szakképző Iskola mellett, városunk másik középfokú intézményében, a Szent László Gimnázium és Közgazdasági Szakközépiskolában is rendszeresen megszervezik a véradást.


Fontos a fiatalok megnyerése

Bán Norbert, a Széchenyi István Katolikus Szakképző Iskola 13/a osztályos tanulója első alkalommal adott vért. „Számomra eddig nem volt fontos a véradás, de miután beszélgettem a szakemberekkel, eldöntöttem, hogy a későbbiekben is segíteni fogok. Nekem nem kerül különösebb erőfeszítésbe, hiszen a vérvétel nem jár fájdalommal, ráadásul nagyon sok embernek segíthetek.” – mondta Bán Norbert.
A Vöröskereszt szervezetének vezetői és munkatársai nagyon fontosnak tartják, hogy minél több fiatal csatlakozzon az önkéntes véradók táborába. A tapasztalatok azt mutatják, hogy elsősorban a közép és idősebb korosztály tagjai vesznek részt a véradásokon, így a fiatalok részvételére külön figyelmet fordítanak.
„Az idősebb korosztályok tagjainál már gyakoribbak a betegségek és az optimális vérellátás biztosítása érdekében lényeges, hogy megfelelő utánpótlásbázis legyen. Úgy gondolom, a 18-20 éves korosztály az, amelyik úgymond belevezethető az önkéntes véradásba, hiszen a legtöbben most látják és tapasztalják meg a jelentőségét.” – emelte ki Máténé Tóth Anita, a Magyar Vöröskereszt Mezőkövesdi Szervezetének területi vezetője.


A véradás feltételei

Az önkéntesek akkor adhatnak vért, ha betöltötték a 18. életévüket. A véradóknak az adminisztrációs feladatok miatt személyi igazolvány mellett lakcím- és TAJ kártyát is magukkal kell vinniük. Önkéntes véradás legközelebb április 18-án és 19-én lesz Mezőkövesden a Közösségi Házban 10.30-tól 17.30-ig.

Kapcsolódó hírek