Ugrás a tartalomhoz

Keresztút Húsvét jegyében (Videóval frissítve)

Mezőkövesd hírei

A Hit évének egyik legjelentősebb eseményét rendezték meg Mezőkövesden a hétvégén. Az ún. Városi keresztutat a Jézus Szíve templom és a Szent László templom közötti útszakaszon bonyolították le március 23-án.

A katolikus hívők a húsvétot megelőző Nagypénteken keresztutat járnak, amely a templomokban, vagy sok településen szabadtéren lévő (kálvária) tizennégy stációja előtti imádságból áll. A keresztúti ájtatosság azon az útvonalon zajlik, amelyet Jézus végigjárt a kereszttel Jeruzsálemben egészen a Golgotáig. A stációk Pilátus halálos ítéletének meghozatalától kezdve Jézus haláláig örökítik meg az eseményeket. A hagyományos keresztútjárás az apostolok koráig nyúlik vissza. A keresztút a római katolikus hívek hitének megvallása mellett a hit megerősítésére is alkalmat ad.
Keresztút élő szereplőkkel
A különleges és rendhagyó keresztúti ájtatosság a Jézus Szíve plébánia és a Szent László plébánia vezetőségének közös szervezésében valósult meg a Virágvasárnap előtti szombaton. Az ájtatosság elején Berkes László pápai prelátus, a Jézus Szíve plébánia vezetője, valamint dr. Medvegy János esperes, a Szent László plébánia vezetője köszöntötte a híveket. A menetben résztvevő mintegy 2000 résztvevőnek különleges látványban lehetett része, miután a stáció-képeket korhű ruhába beöltözött hívek alakították „élő szobor” formában. A keresztúti ájtatosság jelképét, a fából készült keresztet az egyes állomások között erre a célra kijelölt csoportok, valamint testületek vitték. Az utolsó stációt Böjte Csaba ferences rendi szerzetes, a Dévai Szent Ferenc Alapítvány alapítója olvasta fel.
A keresztút befejezéseként a hívek a magukkal hozott feszületeket a kezünkben tartva vallották meg közös hitünket Jézus Krisztusban. Az ájtatosság után a Jézus Szíve és a Szent László templomban egyaránt Szentmisét tartottak.

Kapcsolódó hírek