Ugrás a tartalomhoz

A számok versenye (videóval frissítve)

Mezőkövesd hírei

Kilenc iskola 72 diákja mérte össze tudását az immár 42. alkalommal megrendezett Hancsók Kálmán Megyei Matematika Versenyen március 22-én és 23-án.

A Szent László Gimnázium és Közgazdasági Szakközépiskolában már nagy hagyománya van az intézmény egykori neves pedagógusáról elnevezett versenynek, amelyet dr. Fekete Zoltán településünk polgármestere nyitott meg.
A megméretésen összesen 9 iskola vett részt. A házigazda csapata mellett jöttek versenyzők Miskolcról, a Fráter György Gimnáziumból, a Földes Ferenc Gimnáziumból, a Herman Ottó Gimnáziumból és a Diósgyőri Gimnáziumból, valamint Tiszaújvárosból. A versenyen Mezőkövesd testvérvárosának, Kézdivásárhelynek két csapata, a Nagy Mózes Elméleti Líceum és a Református Gimnázium diákjai, valamint a mezőkövesdi középiskola testvérintézménye, a budapesti Szent László Gimnázium tanulói is megmérették magukat.
Minden iskola csapatában évfolyamonként két diák mutathatta meg matematika-tudását, így mintegy 72 fiatal versenyezhetett.
A kétnapos verseny írásbeli és szóbeli fordulóból állt. Pénteken az ünnepélyes megnyitót követően elsőként a Gimnázium egykori pedagógusa, Szlovák Sándorné által összeállított írásbeli feladatlapot kellett megoldaniuk a versenyzőknek. A 6, fokozatosan nehezedő feladat megoldására 120 percük volt a matematika szerelmeseinek, akik közül évfolyamonként a legjobb négynek volt lehetősége arra, hogy a szombati, két részből álló szóbeli fordulón is megcsillogtassa tudását.
A kitartó munka és a nagy szellemi küzdelem végeredményeként az első helyet a miskolci Földes Ferenc Gimnázium csapata szerezte meg. őket a sorban a Herman Ottó Gimnázium tanulói és a budapesti Szent László Gimnázium versenyzői követték. A jelképes dobogóról lemaradva a negyedik a kézdivásárhelyi Nagy Mózes Elméleti Líceum lett. A házigazda Szent László Gimnázium és Közgazdasági Szakközépiskola fiataljai az ötödik helyet szerezték meg.
A legeredményesebb mezőkövesdi versenyző Gaál Bence 11. évfolyamos tanuló lett, aki 2. helyezést ért el.
A diákok számára péntek délutánra különböző, városnéző és szórakoztató programokat szerveztek, míg a pedagógusoknak dr. Hoffmann Miklós, az EKF tanára „Topológiai kalandozások” címmel tartott előadást.

A mezőkövesdi csapat tagjai:

9. évfolyam: Csirmaz Zalán, Gál Máté
10. évfolyam: Kis Dávid, Ádám Szabolcs
11. évfolyam: Gaál Bence, Reményi Balázs, Csézi Gergely
12. évfolyam: Pajtók Csenge, Vizi Milán

Kapcsolódó hírek