Ugrás a tartalomhoz

A tabella élén az MKC (videóval frissítve)

Mezőkövesd hírei

Mezőkövesdi KC – Hajdúböszörményi TE 41-28 (18-15)

Átvette a vezetést városunk felnőtt csapata a bajnokságban. Avar György együttese a Hajdúböszörmény legyőzése mellett az ózdiak bravúrjának  köszönhetően állt a tabella élére.

Az NBI/B-s pontvadászat 17. játéknapján a sereghajtó hajdúsági gárda látogatott Mezőkövesdre március 30-án. A bajnokság állása alapján egyértelműen az MKC volt a mérkőzés esélyese, hiszen amíg kézilabdázóink a bajnoki cím megszerzéséért küzdenek, addig a hajdúsági gárda teljesen reménytelen harcot vív a bennmaradásért, miután a vendégek 16 forduló után pont nélkül álltak a bajnokságban. Az MKC kitűnő formában várhatta a Hajdúböszörmény elleni találkozót, miután a Balassagyarmat elleni váratlan pontvesztést kivétel nélkül győzelmek követték. Együttesünk sorrendben a Békés, az Eger, a Törökszentmiklós és legutóbb az Ózd ellen diadalmaskodott, így az MKC 27 egységgel a második helyen állt a forduló előtt.

A tabellán elfoglalt helyezések ellenére Mándiék kitűnően tartották magukat az első 10 percben, ugyanis Kleisék találataira mindig volt válaszuk a látogatóknak, akik a mérkőzés elején egy kétperces emberhátrányt is eredményesen átvészeltek. A játékrész első harmada után megvillantotta erényeit és tudását az MKC, melynek köszönhetően a félidő felénél 12-7-es hazai vezetést nyugtázhattak a kövesdi drukkerek. A játékrész hajrájáig nem történt jelentős változás. Csapatunk ugyan nem játszott kiemelkedően, de Feketéék védekezésben és támadásban is magabiztosan teljesítettek, így a 4-5 gólos előny nem forgott veszélyben a hajráig. Az utolsó percekben azonban egy „arasszal” közelebb lopóztak a látogatók, így a hajdúságiak a szünetben tisztes távolságból követték együttesünket.

Fordulás után alaposan bekezdtek Trivkovicsék, akik néhány perc alatt elhúztak 21-15-re. A kiváló kezdés után azonban ekkor még elmaradt a jó folytatás, ennek eredményeként a 38. percben újra szorosabb lett a mérkőzés, miután a 23. mezőkövesdi gólt Torzsáék 20. találata követte, így ismét háromra redukálódott a kövesdi fór. Ezt követően viszont magasabb sebességi fokozatba kapcsoltak kézilabdázóink és ezt a tempót már nem bírták tartani a vendégek. A kitűnő védekezés mellett elől Fekete, Kleis, Trivkovics, valamint Varga egyaránt elkapta a fonalat és ez azt eredményezte, hogy a 43. percben 29-22 állt az eredményjelzőn. Együttesünk ezután sem vett vissza a tempóból és tovább növelte előnyét. A találkozó vége előtt 12 perccel a szurkolók rászámolhattak a vendégekre, miután 34-24 állt az eredményjelzőtáblán. Csapatunk az összecsapás záró 10 percében is kézben tartotta, illetve irányította a játékot, így Nyikesék még három gólt hozzá tudtak tenni a jelentős különbséghez. Csapatunk végül 13 gólos győzelmet könyvelhetett el, amely kézilabdázóink eddigi legnagyobb különbségű sikere a bajnokságban.

„Ózd, a csodák csodája”
Csapatunk a bajnokságban először, feljutó pozícióban áll, miután a listavezető Kőnig-Trade-Balmazújvárosi KK óriási meglepetésre 26-25-ös vereséget szenvedett az Ózdi KC vendégeként. A siker azt jelenti, hogy az MKC 17 forduló után az első helyen áll 29 ponttal, a 28 pontos Balmazújváros és a 27 egységet szerző Törökszentmiklós előtt.

Háromhetes szünet után szuperrangadó Debrecenben

A hétvégén lejátszott forduló után háromhetes szünet következik a pontvadászatban. A szünet után pedig azonnal jön az év rangadója, a Balmazújváros – Mezőkövesd összecsapás. Könnyen lehet, hogy ez a rangadó fog majd dönteni a bajnoki cím sorsáról, miután a találkozót követően már csak négy forduló lesz hátra a bajnokságból. Abban az esetben, ha csapatunk győzelmet arat idegenben, Feketéék karnyújtásnyira kerülnek attól, hogy jövőre ismét az első osztályban szerepelhessenek.
A Kőnig-Trade-Balmazújvárosi KK - Mezőkövesdi KC összecsapást április 20-án, szombaton rendezik meg Debrecenben. A találkozó 18 órakor kezdődik a Hódos Imre Sportcsarnokban.

A mérkőzés jegyzőkönyve:

Mezőkövesdi KC - Hajdúböszörményi TE 41-28 (18-15)
Mezőkövesd, 600 néző, vezette: Szécsi, Szőke
MKC: Tóth K. - Benis 3, Kovácech 4, Kleis 11 (1), Trivkovics 5, Fekete 9, Molnár 4. Csere: Gyuris, Nyikes, Varga A. 5. Vezetőedző: Avar György
HTE: Mándi N. - Csébi 2, Torzsa 6, Mándi K. 1, Szabó R. 10 (2), Darvay 5, Feind 2. Csere: Tóth P. (kapus), Hadházi, Uzonyi, Szabó Zs., Molnár. Vezetőedző: Szabó Csaba
Hetesek: 2/1 ill. 3/3
Kiállítás: 4 ill. 4 perc
Tabella:
1. Mezőkövesdi KC - 29
2. Kőnig-Trade-Balmazújvárosi KK - 28
3. CLAAS-Törökszentmiklósi KE - 27
4. Nyíregyháza-Nyír-Komplett - 24
5. SBS Eger Eszterházy SZSE - 22
6. Békési FKC - 19
7. Balassagyarmati Kábel SE - 14
8. Ózdi KC - 14
9. Primavera Mizse KC - 12
10. Hajdúnánás-Robzol 2000 KSE - 9
11. Gödöllői KC - 6
12. Hajdúböszörményi TE - 0

Kapcsolódó hírek