Ugrás a tartalomhoz

Megszakadt a szép sorozat

Mezőkövesd hírei

Szeged 2011 – Mezőkövesd Zsóry SE 1-0 (0-0)

Egy gólos vereséget szenvedett városunk felnőtt csapata a sereghajtó tiszaparti együttes vendégeként. A forduló előtt tabella élén álló labdarúgóink négy ragyogó győzelem után maradtak pont nélkül a bajnokságban.

A Ness Hungary NB II Keleti csoportjának 21. fordulójában a tabella végén tanyázó Szeged csapatához látogattak Hamarék április 6-án. A táblázatra pillantva egyértelműen a kiváló formában lévő Szántaiék számítottak a mérkőzés esélyesének a télen megerősödött, de tavasszal két mérkőzésen mindössze egy pontot szerző hazaiak ellen. Ami csapatunkat illeti, a Kazincbarcika elleni bravúros győzelem sajnos áldozatokat is követelt, hiszen Szalai és Bogdány piros lap, míg Dobos sérülés miatt nem léphetett pályára Szegeden a már régóta maródi Irhás és Sigér társaságában. A találkozó Véber György számára is különlegesnek ígérkezett, hiszen a szakember Szegeden született és a labdarúgó pályafutását is a tiszaparti városban kezdte meg. Ráadásul ősszel egy kisebb incidens is történt a két csapat egymás elleni találkozóján, ennek ellenére a nézőtéri hangulat egyáltalán nem volt nyomasztó az összecsapáson.
A találkozót a kiesés ellen menekülő tiszapartiak kezdték jobban, akik Kis jobb oldali beadása után már az első percben eljutottak a kövesdi kapuig, azonban az élesen középre lőtt labda mindenki előtt elzúgott a 16-oson belül. Két perccel később Tóth lövése kerülte el nem sokkal a kaput. A rossz talaj alaposan rányomta a bélyegét a mérkőzésre, hiszen a göröngyös pályán nagyon nehezen lehetett a labdát vezetni, de a rendkívül motivált hazaiak jobban alkalmazkodtak a talajhoz, amely újabb szegedi helyzeteket eredményezett. A 11. minutumban Timm beadása után Kardos mentett szögletre. A pontrúgás után szorongatott helyzetből az oldalhálóba lőttek a hazaiak, majd egy perccel később Timm próbálkozását követően is az oldalhálóban landolt a labda. A 18. percben Szántai óriási bravúrral akadályozta meg a hazai gólörömöt, miután Tóth bombaerős lövését a léc alól „kaparta ki” káprázatos mozdulattal. Alig 20 minutum elteltével Jovánczai beadásszerű emelése a háló tetején csapódott le. Csapatunk játéka a félidő derekától stabilizálódott, ennek eredményeként a hazaiak lendülete alábbhagyott és kiegyenlítetté vált a mérkőzés. Az első kövesdi lehetőségre egészen a 34. percig kellett várni, azonban Bognár lövésénél nem volt szükség a hazai védők beavatkozására, mivel a kövesdi középpályás kísérlete elkerülte a kaput.
A második játékrész elején ismét a hazaiak játszottak fölényben. Gálhidi György csapata az 53. percben Kis, majd 3 perccel később Kapic révén veszélyeztette Szántai hálóját, de ezekből a lehetőségekből sem született gól. Az első kaput eltaláló vendégakcióra pontosan egy órát kellett várni, amikor is Bognár 18 méterről megeresztett lövését hárította Belecan, a hazaiak hálóőre. A kövesdi drukkerek által várt fordulat azonban ezután sem következett be, sőt a 63. minutumban egy jobb oldalon futó hazai akció végén a beadás után középen megcsúsztatták a labdát, amely éppen Farkas Zoltán elé került, aki higgadtan a hálóba gurított. A bekapott gól után Véber György rövid időn belül két helyen is változtatott a felálláson, ugyanis Lipusz és Kemény lépett pályára. Csapatunk ezt követően átvette a játék irányítását. A72. minutumban Lipusz szögletét követően a rövid saroknál helyezkedő Kemény előrevetődve fejelt a kapu fölé. A 74. percben Bényei készítette le lövésre a labdát, a lendültből érkező Hamar számára, azonban a csatár mintegy 20 méterről megeresztett bombája kevéssel a léc mellett hagyta el a játékteret. Egy perccel később Bognár hasonló távolságból lőhetett kapura, de a középpályás sem találta el a hazai ketrecet. Együttesünk a folytatásban is nagy erőket mozgósított a gólszerzés érdekében, így a védekezésünk túlságosan fellazult, amely kis híján megbosszulta magát. A ráadás perceiben előbb Jovánczai, majd Ulvicki előtt adódott lehetőség a győzelem bebiztosítására, de a helyzetek itt is kimaradtak, így az eredmény nem változott a lefújásig. Labdarúgóink négy sikerrel megvívott győzelem után maradtak pont nélkül a bajnokságban. A vereség miatt csapatunk lecsúszott az első helyről, így jelenleg a Vasas vezeti a bajnokságot 36 ponttal, az egyaránt 35 egységgel álló Mezőkövesd és Békéscsaba előtt.


Hétközi és hétvégi rangadó

A pontvadászat 18. fordulójából elhalasztott mérkőzéseket hétközi forduló keretében pótolják a csapatok április 10-én. Csapatunk ezen a napon a bronzérmes helyen tanyázó Békéscsabát látja vendégül Mezőkövesden. Az összecsapás szerdán 16 óra 30-kor kezdődik a Városi Sportpályán.
A hétvégén ismét hazai környezetben lépnek majd pályára Petneháziék, amikor is a Balmazújváros érkezik városunkba. A találkozót április 14-én, vasárnap szintén 16.30-tól rendezik meg a Városi Sportpályán.


A mérkőzés jegyzőkönyve:

Szeged 2011 – Mezőkövesd Zsóry SE 1-0 (0-0)
Szeged, SZVSE-stadion 450 néző. Vezette: Kiss N. (Kepe, Kulman).
Szeged 2011: Belecan – Tóth (Borbély), Petrók, B. Kapic, Farkas M. – Markovics, Farkas Z. (Stipancevic), Ulvicki, Jovánczai – Timm (Kéri), Kis. Vezetőedző: Gálhidi György
Mezőkövesd: Szántai – Hegedűs, Bényei (Farkas J.), Kardos, Éles, Lakatos, Bognár, Farkas B., Petneházi (Lipusz), Hamar, George Menougong (Kemény). Vezetőedző: Véber György
Gól: Farkas Z. (63.p).

Kapcsolódó hírek