Ugrás a tartalomhoz

Belépés az óvodába (videóval frissítve)

Mezőkövesd hírei

Kisebb létszámú, de több csoportot indítanak a mezőkövesdi óvodában a 2013-2014-es nevelési évben. Az idei óvodai beiratkozás május 6–9. között esedékes.

2013. szeptember 1-jétől hatályba lép az új óvodai csoportlétszámokra vonatkozó szabályozás. A törvény annyiban módosul, hogy a csoportokba felvett gyermekek létszáma nem lépheti túl a maximális, csoportonkénti 25 főt, a korábbi 32 fővel szemben.
A csoportlétszám korlátozása, valamint a közeljövőben életbe lépő változtatás, miszerint 3 éves kortól kötelező a gyermek óvodába járatása szükségessé teszi új csoportok kialakítását.
Ebben az évben az óvodai beiratkozást követően a gyermekek felvételét, illetve a csoportok kialakítását e hatályba lépő rendeletek alapján kell megvalósítani.
„Az Önkormányzat által benyújtott és megnyert pályázat révén három új, minden igényt kielégítő óvodai csoportszobával bővül a jelenleg 100 férőhelyes Egri úti Tagóvoda, ahol így szeptembertől további 75 gyermeket tudunk elhelyezni. A bővítés eredményeképpen 21 óvodai csoportot tervezünk indítani a 2013/2014-es nevelési évben. Szeretném a szülőket megnyugtatni, hogy városunkban minden 3-6 éves gyermek óvodai elhelyezését biztosítani tudjuk.” – emelte ki Ujvárosi Lászlóné óvodavezető.
A május 6–9. közötti, a László Károly úti Tagóvodában zajló beiratkozáshoz a gyermek születési anyakönyvi kivonata, a szülő személyi igazolványa és a lakcímet igazoló hatósági igazolványa szükséges.

Kapcsolódó hírek