Ugrás a tartalomhoz

Egy pontra a feljutástól (videóval frissítve)

Mezőkövesd hírei

Hajdúnánás Robzol 2000 KSE – Mezőkövesdi KC 20-31 (10-17

Újabb lépéssel közelebb került a bajnoki cím megszerzéséhez városunk felnőtt csapata. Kézilabdázóink az alsóházhoz tartozó Hajdúnánás otthonában diadalmaskodtak a bajnokság hétvégi játéknapján.

Az NBI/B-s bajnokság Keleti csoportjának 20. fordulójában a listavezető MKC a 10. pozícióban álló hajdúságiakhoz látogatott május 5-én. A papírforma és a két csapat játéktudása alapján akár előre is oda lehetett volna adni a két pontot az MKC-nak, de Feketéék feladata egyáltalán nem ígérkezett egyszerűnek, hiszen a hajdúságiak több élcsapatot is megizzasztottak már, ráadásul ősszel Mezőkövesden 26-26-os döntetlent játszottak.
A mérkőzés első gólja Kleis nevéhez fűződött, de a kövesdi játékos találatára a hazaiak két góllal válaszoltak, így átvették a vezetést. Az előnyt azonban nem tudták megtartani, ugyanis együttesünk szép lassan játékba lendült, melynek nyomán Feketéék a 12. percben 6-4-re vezettek. A különbség Hadas Sándor 7-4-es állásnál megejtett időkérése ellenére sem csökkent, sőt, a lendületben lévő Mezőkövesd a félidő felénél 9-4-es előnyt harcolt ki. Nigrinyiék annak ellenére sem tudtak faragni a hátrányból, hogy Avar György tanítványai Kovacech, Benis és Kovács Péter kiállítása miatt fél percig hármas (!) emberhátrányban játszottak. Az MKC kiegyensúlyozott teljesítményének köszönhetően már az első félidő végére megnyugtató előnyt szerzett.
Kézilabdázóink fordulás után egy kicsit beragadtak és Tataiék ezt kihasználva három gólt lefaragtak a hátrányukból, így 18-14-re feljöttek. Ezt követően viszont jelentősen feljavult a kövesdi védekezés. A vendéglátók hat percig képtelenek voltak bevenni Kovács kapuját, így támadásban Fekete vezérletével villámgyorsan visszaállt a hétgólos különbség. Ezután néhány percig felváltva estek a gólok, viszont a hazaiak elfáradtak az utolsó percekre, így a záró 10 percnek 28-17-es állásnál vágtak neki a csapatok. A mérkőzés hajrájában az edzők mindkét oldalon lehetőséget adtak a fiataloknak a játékra és eleinte úgy tűnt, hogy a nánásiak megússzák a kiütéses vereséget, azonban az utolsó pillanatokban Fekete Dániel és Nyikes is megzörgette a hazai hálót, így végül 11 gólos kövesdi győzelemmel zárult a találkozó.


Kövesdi örömmámor lehet Gödöllőn

Csapatunk a győzelemnek köszönhetően az élvonalba jutás küszöbéhez érkezett. Avar György tanítványainak Gödöllőn már egy döntetlen is elegendő a bajnoki cím megszerzéséhez, mivel a legnagyobb rivális Balmazújváros győzelme esetén is csak két pontra zárkózhatna fel az MKC mögé és miután az egymás elleni eredmények együttesünknek kedveznek, így Gödöllőn révbe érhet az MKC. Együttesünk sporttörténeti siker küszöbén áll, hiszen 2007-ben másodikként jutott az első osztályba a Hort-FTC mögött, most viszont aranyérmesként léphet a legjobbak közé. A Gödöllői KC – Mezőkövesdi KC találkozó május 11-én, szombaton 18 órakor kezdődik a Pest megyei városban.


Bajnokok a juniorok

Az MKC junior csapata 30-25-ös győzelmet aratott Hajdúnánáson, így Molnár Ferenc csapata a hátralévő két forduló eredményeitől függetlenül megnyerte a bajnokságot. Csapatunk 38 pontot szerzett és a második helyen álló Békéssel szemben 4 pontos előnyre tett szert. Miután a két csapat egymás elleni mérlege az MKC-nak kedvez, azonos pontszám esetén is a kövesdiek végeznek előkelőbb helyen, tehát a bajnokság végén a kövesdi fiatalok vehetik át az aranyérmet.


A mérkőzés jegyzőkönyve:

Hajdúnánás Robzol 2000 KSE - Mezőkövesdi KC 20-31 (10-17)
Hajdúnánás, 250 néző, vezette: Horváth, Simó
HKSE: Felföldi, Egri (kapusok), Tóth N. 1, Daróczi, Fehérvári, Szombati, Tatai 1, Bancsók 2, Bencze 1, Nigrinyi 5 (1), Csonka 1, Csuzda, Bata 1, Oláh 4, Takács 1, Debreczeni 3. Vezetőedző: Hadas Sándor
MKC: Kovács J., Tóth K., Sipos (kapusok), Benis 5, Molnár 5, Fekete L. 5, Kleis 8 (1), Trivkovics 2, Gyuris 1, Kovácech 2, Nyikes 1, Bán N., Nyitrai J., Kovács P. 1, Varga, Fekete D. 1. Vezetőedző: Avar György
Hetesek: 1/1 ill. 1/1
Kiállítás: 4 ill. 10 perc

Kapcsolódó hírek