Ugrás a tartalomhoz

Író-olvasó találkozó a Könyvhét jegyében (videóval frissítve)

Mezőkövesd hírei

Fábián Janka íróval tölthettek el egy délutánt az irodalom szerelmesei az Ünnepi Könyvhét alkalmából megrendezett Író-olvasó találkozón június 13-án.

A mezőkövesdi Közkincs-Tár Nonprofit Kft. Városi Könyvtárának szervezésében megrendezett esemény keretében elsőként Kinczel Brigitta, a Könyvtár vezetője köszöntötte a megjelent vendégeket. Ezt követően Guba Viktóriának, városunk közművelődési referensének a szavait hallgathatták meg a résztvevők, aki a könyv életünkben betöltött szerepéről, valamint az olvasás különleges világáról osztotta meg gondolatait.
Az író-olvasó találkozó további részében dr. Hajdu András, a Mezőkövesdi Járási Hivatal vezetőhelyettese beszélgetett Fábián Janka íróval, melynek keretében többek között az írónő életéről, munkásságáról és az alkotásainak hátteréről is sok érdekes információt tudhattak meg a vendégek.
Fábián Janka felsőfokú tanulmányait a Miskolci Egyetemen angol-történelem szakon végezte el, majd pár évvel később az Eötvös Lóránd Tudományegyetem francia szakán szerzett oklevelet. Az írás mellett angol-francia nyelvtanárként és fordítóként dolgozik. Írói munkásságát a kezdetektől meghatározza a történelem ismerete és szeretete, ugyanis a romantikus stílusú műveiben alapos és gondos részletességgel köszönnek vissza a történelmi események. Fábián Jankának 11 könyve jelent meg napjainkig. Az írónő egyik legjelentősebb és legnagyobb léptékű alkotása a három részből álló Emma trilógia, amely a könnyed, romantikus családregény kategóriába sorolható.

Kapcsolódó hírek