Ugrás a tartalomhoz

A nyár veszélyei

Mezőkövesd hírei

Nem is hinnénk, hogy a nyár önmagában mennyi veszélyt rejt.

Vízparton

Fürdőzésre csak a kijelölt helyek javasolhatók, és ott is be kell tartanunk néhány szabályt!
1. Veszélyes lehet a vízbe ugrálás. Nem tudhatjuk, mi van a vízfelszín alatt. Egy-egy rosszul sikerült, balszerencsés ugrás könnyen járhat nyak- vagy gerinctöréssel.
2. Felhevült testtel ne ugorjunk hideg vízbe! Először arcunkat, csuklónkat, mellkasunkat vizezzük be!
3. Figyeljük a viharjelzést! A viharjelzést látva azonnal ki kell jönnünk a vízből!
Folyóink egy részénél fennáll a fertőzés kockázata. Veszélyesek az áramlatok - minden évben elragad a sodrás néhány óvatlan fürdőzőt. Az örvénnyel a legjobb úszók sem tudnak megküzdeni.
Az állóvizeken is van mire ügyelni: a bányatavak gyorsan mélyülnek, a bizonytalan úszók könnyen pórul járhatnak. A hőáramlatok is okozhatnak bajt, ha hideg „folt"-hoz érünk, izmaink begörcsölhetnek.

Leégés

Fontos, hogy délelőtt 10 és délután 3-4 óra között kerüljük a napot. Viseljünk kalapot, napszemüveget, és használjunk fényvédő krémeket, naptejeket!
Ha leégnénk, kezeljük az érintett területet, súlyosabb esetben pedig forduljunk bőrgyógyász szakorvoshoz. Fejünket védjük a napszúrástól fejfedővel vagy vizes kendővel! Különösen veszélyes lehet, ha elalszunk a gumimatracon a nyílt vízen.

Folyadékpótlás

Fontos, hogy legalább 2,5 liter folyadékot fogyasszunk naponta a kánikulában. Különösen az idősek, betegek és a gyermekek esetében figyeljünk erre oda
Városban

Mérgezések

Ha jégkrémet vásárolunk, vizsgáljuk meg, nem olvadt-e fel már egyszer. Erősen jeges csomagolású fagyit inkább ne vegyünk meg! Magyarországon évek óta nem fordult elő fagylaltmérgezés, de azért ha az eladó két gombóc kimérése között egy szivacsba vagy rongyba törli a kanalat, vásároljunk másutt. A tejes, tejszínes levesekben hamar felszaporodik a szalmonella, forró napokon inkább válasszunk mást.


Egyedül a gyerek otthon

A vakáció hosszú, a szülők szabadsága rövid. Ha nincs más lehetőség: kulcsot kap a gyerek a nyakába, és irány a játszótér, a barátok. Ügyeljünk rá, hol és kivel tölti az időt, beszéljük meg előre, hogyan vigyázzon magára!
Vihar
Az utóbbi évek pusztító viharai a házakban is hatalmas károkat okoztak. Ha három másodpercnél sűrűbbek a villámlások, áramtalanítsuk a házat a vihar idejére. Ha nincs fedél a fejünk fölött, keressünk zárt, fémtetejű kocsit - itt a kocsi váza vezeti el az áramot. A magas, egyedülálló fákat, póznákat kerüljük el! Ha nem találtunk menedéket, a guggoló pozíció a legbiztonságosabb.


Kiránduláson

Kullancs, darázs

Ha kirándulunk, fújjuk be magunkat kullancsriasztóval, hosszúszárú nadrágot, zárt cipőt húzzunk! Otthon vizsgáljuk át a testünket, legfőbbképpen a hajlatokat! Ha rendszeresen kirándulunk, oltassuk be magunkat. A kullancs által terjesztett agyvelőgyulladás ellen védetté válhatunk két alapoltással.
A szúnyogok, méhek és darazsak csípése esetén hideg vízzel, jéggel borogassuk a fájdalmas, viszkető területet. A méh fullánkját távolítsuk el! Alkalmazhatunk hűsítő krémeket, géleket is. Fokozott érzékenység esetén fontos a kalciumbevitel is (pezsgőtabletta legyen nálunk!). Élénk, sárga színű ruházatot ne viseljünk, édes italokat óvatosan fogyasszunk, motoron használjunk védőfelszerelést!


Úton

Oltások

A tetanusz bármely sérülésen keresztül bejuthat szervezetünkbe. Azonnal fertőtlenítsük a sebet, komolyabb sérülés esetén forduljunk orvoshoz, és adassunk emlékeztető oltást!
A veszettség bőrön, illetve nyálkahártyán keresztül, harapás vagy marás útján terjed. Minden esetben halálos kimenetelű, azonnal oltásra van szükség! Rókák, denevérek is hordozhatják a kórt, így a barlangok levegője is fertőzött lehet.
Ha meleg, trópusi vidékre utazunk az Állami Népegészségügyi és Tisztiorvosi Szolgálathoz (ÁNTSZ) és a Nemzetközi Oltóközponthoz fordulhatunk oltásért. Ha a Balkán, vagy a harmadik világ felé vesszük utunkat, fontos a hepatitisz A elleni oltás. Célszerű hastífusz ellen is beoltatnunk magunkat, ahol pedig fertőzött lehet a víz, vagy szennyesek a zöldségek, gyümölcsök, oda csak koleraoltással védetten utazzunk. Ha esőerdőben kirándulnánk, nem hagyhatjuk ki a sárgaláz elleni oltást.


Óvjuk az értékeinket!

Értékeinket mindig testre hurkolható, póló alatt is hordható táskában tartsuk, mely kevésbé feltűnő, és levágni sem könnyű. Buszon, vonaton, tömegben mindig vigyázzunk a zsebtolvajokkal!


Strand

Az üzemeltető felelősségteljes hozzáállásáról nem tudunk meggyőződni, a legjobb, ha magunk ügyelünk gyermekünk biztonságára. A vízi csúszda, zuhatag, élménymedence veszélyes üzem! Ne hagyjuk felügyelet nélkül szórakozni a gyereket, tartsuk szemmel! Feltétlenül teszteljük a játékokat! Az alacsony gyerkőcök veszélynek vannak kitéve a nem nekik szánt csúszdákon. Csak olyan csúszdára engedjük fel gyermekünket, ahol úszómester felügyel. Sose menjünk a vízszűrők, lefolyók és egyéb berendezések közelébe!

Kapcsolódó hírek