Ugrás a tartalomhoz

Jelentős erősítések (videóval frissítve)

Mezőkövesd hírei

Melczer Vilmos, és Horváth Tamás személyében két rutinos labdarúgó csatlakozott a Mezőkövesd Zsóry FC felnőtt csapatának játékoskeretéhez a felkészülés első napján.

Az élvonalban induló együttes június 24-én kezdte meg a felkészülést történetének első NB I-es bajnokságára. A klub vezetői a nyári felkészülést nyitó edzés előtt sajtótájékoztató keretében mutatták be az érkezőket és ismertették a csapat terveit.


Három meccs idegenben

A sajtótájékoztatót Tállai András, a Mezőkövesd Zsóry elnöke nyitotta meg. A klubvezető elmondta, hogy egy háromnapos nagyon kemény tárgyalássorozaton vannak túl. Az egyeztetések sikeresen zajlottak le, miután a bajnoki címet megszerző csapat tagjainak döntő része Mezőkövesden folytatja pályafutását. Emellett meg vannak az elképzelések a játékoskeret további megerősítéséről is. Tállai András a bajnokság indulásáról elmondta, hogy a pályafejlesztés miatt együttesünk az első három mérkőzését, sorrendben az MTK, a DVSC-TEVA és a Kecskemét ellen idegenben fogja lejátszani. Véber György csapata a sorsolás alapján a három találkozóból egyedül a Debrecen ellen játszana Mezőkövesden, azonban a klub vezetői megkezdték a tárgyalásokat a pályaválasztói jog felcseréléséről. Tállai András hozzátette, hogy a megbeszélések után Szima Gábor, a hajdúsági gárda tulajdonosa elfogadta a kövesdi klub kérését, így már csak a Magyar Labdarúgó Szövetség illetékeseinek kell engedélyezniük a pályaválasztói jog cseréjét. Erre a lépésre azért van szükség, mert az öltözőépületének bővítése augusztusban fog befejeződni. A 4. fordulóban megrendezésre kerülő Mezőkövesd- Pápa találkozót azonban már a megújult Városi Sportpályán játszhatják majd le labdarúgóink.


Erős szakmai stáb és játékoskeret

Ezt követően Véber György vette át a szót. A szakember elmondta, hogy Melczer Vilmos és Horváth Tamás személyében két élvonalban szerepelt labdarúgó igazolt a csapathoz. Horváth Tamás kapusposzton szerepelt az Újpest csapatában, míg Melczer Vilmos a Siófok együttesének középpályása volt az elmúlt évben. A két érkező már az első naptól bekapcsolódik a közös munkába. Minden bizonnyal Mezőkövesden folytatja a pályafutását az MTK csapatában futballozó támadó Balajti Ádám, valamint az előző évben Gyirmóton szereplő Gévay Zsolt, aki hátvédposzton vethető be. A klub vezetői előrehaladott tárgyalásokat folytatnak Németh Norberttel és Búrány Zoltánnal, akik várhatóan szintén csatlakozni fognak az élvonal újoncához. Németh Norbert elsősorban középpályán szerepel és legutóbb Egerben játszott, míg a szintén középpályás Búrány Zoltán a Szombathelyi Haladástól érkezik városunkba.
A tavalyi keretből Nagy Péter, Lipusz Norbert, Kemény Tamás és Farkas János távozott, míg Kardos Norbert, illetve Bényei Balázs jövője kérdéses.
A szakmai stáb két fővel bővült. A korábban Újpesten dolgozó Szlezák Zoltán pályaedzőként, míg Borsos Vilmos kapusedzőként fogja segíteni Véber György munkáját.


Öthetes felkészülés

Labdarúgóink hazai környezetben kezdik meg a felkészülést. Az edzéseknek a Városi Sportpálya fejlesztése miatt a Tűzoltópályán kialakított sportcentrum ad otthont. Együttesünk július 8-ától két hétig Tatán fog edzőtáborozni, ahol Szalaiék egyebek között a Gyirmót ellen fognak megmérkőzni. A felkészülés edzőmérkőzéseit egy bemutató találkozóval nyitják Szántaiék Sajószögeden, Csapatunk a megyei II. osztályú gárda otthonában június 29-én 11 órától lép pályára, míg július 6-án 18 órától a DVTK otthonában vendégeskednek Véber György tanítványai.

Kapcsolódó hírek