Ugrás a tartalomhoz

Járási Idősügyi Tanács is alakulhat (videóval frissítve)

Mezőkövesd hírei

Június 25-én szervezte meg legutóbbi ülését a Mezőkövesdi Idősügyi Tanács.

Az összejövetel első napirendi pontjában dr. Hajdu András, a Mezőkövesdi Járási Hivatal vezetőhelyettese tájékoztatta a jelenlévőket a Járási Hivatal felépítéséről és működéséről. Dr. Hajdu András beszámolóját követően Spisák András, a Nyugdíjasok Megyei és Városi Képviseletének elnöke tájékoztatta az ülés résztvevőit a Borsod-Abaúj-Zemplén megyében élő nyugdíjasok, valamint a megyében működő nyugdíjas szervezetek helyzetéről és lehetőségeiről. Spisák András elmondta, hogy a megyében mintegy 720 ezer ember él, akik közül hozzávetőleg 270 ezer a nyugdíjasok létszáma. A statisztikai adatok alapján a nyugdíjasok döntő többsége kis településeken, falvakban él, éppen ezért nagyon fontos, hogy az itt működő nyugdíjas klubokat, illetve szervezeteket összefogják és egy aktív közösségi életteret alakítsanak ki a számukra.


Új lehetőségek

Spisák András kiemelte, hogy a Járási Hivatalok új lehetőséget rejtenek. Szeretnék, ha a megye a 16 járásában Járási Idősügyi Tanács alakulna, amely összefoghatná és koordinálhatná a járásokhoz tartozó települések nyugdíjas szervezeteit, így térségi kulturális és szabadidős programokat, kirándulásokat lehetne megszervezni. Az elnök példaként a Mezőcsáti Idősügyi Tanácsot hozta fel, ahol nagyon jó kapcsolat alakult ki a térség települései között. Spisák András elmondta, hogy a Mezőkövesdi Idősügyi Tanács nagyon jól összefogja a helyi szervezeteket és megkérte a vezetőket, hogy fontolják meg és éljenek a járási szervezet megalapításának lehetőségével, amely új távlatokat nyithatna meg a térség nyugdíjasainak számára.

Ezt követően Demkó Balázs szervezőlelkész, az Egri Görögkatolikus Szervezőlelkészség szeretetszolgálatának, az Istenszülő Oltalma Szeretetszolgálat tevékenységét ismertette. A Házi gondozói szolgálatot ellátó Szeretetszolgálat hat ápolója összesen 54-56 nyugdíjas gondozását látja el Mezőkövesden. Kiemelte, hogy nagy igény van a szolgáltatásra, hiszen a gondozottak közül sokan egyedül élnek, éppen ezért szükségük van a segítségre, amelyet teljesen ingyen látnak el. A feladatuk sokrétű, ugyanis azokat a gondozottakat sem hagyhatják magukra, akik egészségügyi, illetve kórházi kezelésre szorulnak.

Egyebek napirendi pontban Csirmazné Cservenyák Ilona elnök kezdeményezte a jövő évi program összeállítását. A 2014-es ülések napirendjének és programjainak tervezetét szeptemberben fogják előterjeszteni azért, hogy decemberi összejövetelen már a következő évi munkaterv elfogadásáról dönthessenek.

Kapcsolódó hírek