Ugrás a tartalomhoz

Művészpalánták tábora (videóval)

Mezőkövesd hírei

Idén 24 általános iskolás vett részt a képzőművészeti táborban. A kétszer egy hetes táborban számos technikával és változatos témákban alkothattak a gyerekek.

Tóthné Gáspár Mária vezetésével évről évre megrendezik a képzőművészeti tábort a művészet iránt érdeklődő, általános iskolás korú gyerekeknek. Mint minden esztendőben idén is két, egyhetes tábort szerveztek, ahol a gyerekek számos technikával, például tussal, akvarellel, temperával, grafittal, agyaggal, batikkal alkothattak. Az eszközök mellett a téma is változatos volt, hiszen a két hét során a gyerekek virágcsendéletet, tájképeket készíthettek, valamint megörökítették a Szent László tér szobrait, a Kis Jankó Bori hímzőkiállítást, a Takács István Emlékkiállítást, a tájházak kerítéseit, valamint a Matyó Múzeumban fellelhető népviseleti darabokat. A két hét során egy-egy nap kirándulást is szerveztek a táborozóknak, így az egyik héten Cserépfaluba, a másik alkalommal pedig Poroszlóra, a Tisza-tóhoz látogattak el a gyerekek.
A két hét során született alkotásokból augusztus elején kiállítás nyílik a Közösségi Házban, amely egészen szeptember végéig megtekinthető lesz, így  a nagyközönség is betekintést nyerhet abba, milyen élménygazdag napokat tölthettek el az iskolások a képzőművészeti tábor keretében.

Kapcsolódó hírek