Ugrás a tartalomhoz

Játszva ismerték meg értékeinket

Mezőkövesd hírei

ősi mesterségekkel, természetes anyagok felhasználási lehetőségeivel ismerkedhettek meg a gyerekek a Közösségi Ház által szervezett kézműves tábor keretében július 22–25. között.

A Mezőkövesdi Közkincs-tár Nonprofit Kft. az elmúlt esztendőhöz hasonlóan ebben az évben is megszervezte Értékeink, hagyományaink címmel gyerekeknek szóló kézműves táborát, amelyen ez alkalommal 40 általános iskolás vett részt. A szervezők célja azt volt, hogy a gyerekek megismerjék a lakóhelyük értékeit, hagyományait, kipróbálhassanak népi technikákat. A hét során a résztvevők ellátogattak a Matyó Múzeumba, a Mezőgazdasági Gépmúzeumba, az Iskolatörténeti Gyűjteménybe, a Városi Galériába. Számos új dolgot megismertek, elsajátíthattak, hiszen a hét során volt nemezelés, vályogvetés, fafaragás, de dolgoztak gyönggyel, csuhéval, agyaggal is.
Emellett a Matyó Nagymama Klub tagjainak segítségével a matyó motívumok hímzését is megtanulhatták a gyerekek, míg a Foltvarró Klub jóvoltából plüssfigurákat, kabalákat varrhattak a táborozók.
A hét során Tardra is elutaztak, ahol felpróbálhatták a tardi viseletet, valamint kipróbálhatták a különböző népi hangszereket.

Kapcsolódó hírek