Ugrás a tartalomhoz

Idén több a búza (videóval)

Mezőkövesd hírei

A kedvező időjárásnak köszönhetően idén mintegy 30%-kal több búza termett a Matyó Agrártermelő Zrt. területén a tavalyi évhez képest.

A csapadékos téli és tavaszi időjárás jelentős mértékben befolyásolta a munkálatok mellett a gabona termésének mennyiségét is. Az elmúlt évben összesen 370 mm csapadék hullott, míg idén június végéig 360 mm-t mértek a szakemberek. Az őszi munkák befejezése után az összterület mintegy 70%-án mély lazítást hajtottak végre, melynek köszönhetően a csapadék nagy része a talajba folyt, így csak néhány száz hektáron okozott gondot a magas talajvíz.

HÚSZEZER TONNA A learatott takarmánynövények termésátlaga jóval magasabb az egy évvel ezelőtti mennyiséghez képest. „A repce több mint 30%-kal emelkedett, míg búzából hektáronként 50 mázsát takarítottunk be, a tavalyi 40 mázsával szemben. A 4000 hektáros területet mintegy 20 nap alatt sikerült betakarítanunk, így összesen 20 000 tonna gabona beszállítását és elhelyezését kellett megoldanunk.” – emelte ki Molnár József, a Matyó Agrártermelő Zrt. elnöke.

A növényvédelmi munkáknak köszönhetően a betakarított termények minősége megfelelő. A gabona nem fertőzött fuzáriummal, míg a szemek beltartalma alapján a búza kiváló minőségű. A termés mennyiségének emelkedése és a jó minőség ellenére az árbevétel közel azonos a tavalyival, mivel a többlet miatt jelenleg olcsóbban lehet eladni a gabonát.

TALAJMUNKÁK Az aratás befejezését követően gyakorlatilag azonnal megkezdődtek a talajmunkálatok, így az Agrártermelő Zrt. mezőgazdasági gépei a tarlóhántás mellett a műtrágyázást, tehát az ültetés előkészítését végzik. Szintén fontos feladat az őszi betakarítású növények öntözése. A kukorica fejlődése olyan szakaszhoz érkezett, amikor a megfelelő vízellátás nagyon fontos a megfelelő mennyiségű és minőségű takarmány elérése érdekében. Jelen állás szerint egyébként a kukorica és a napraforgó mennyisége és minősége is jónak ígérkezik, de ezt a képet az időjárás alakulása még nagy mértékben befolyásolhatja.

Kapcsolódó hírek