Ugrás a tartalomhoz

Vereség a sporttörténeti összecsapáson

Mezőkövesd hírei

MTK Budapest – Mezőkövesd Zsóry 3-0 (0-0)

Háromgólos vereséget szenvedett városunk felnőtt csapata az OTP Bank Liga nyitó fordulójában.

Az élvonalbeli pontvadászat első játéknapján a nagy hagyományokkal rendelkező fővárosi együttes ellen léptek pályára labdarúgóink július 27-én. Csapatunk jó formában várhatta a debütálást, miután a felkészülési mérkőzésen nagyon biztató teljesítményt nyújtottak Szalaiék.
A találkozó első lehetőségét a hazaiak dolgozták ki. Kanta baloldalról elvégzett szabadrúgása után Pölöskei lapos lövését Szántai magabiztosan hárította a 10. percben. Az első negyedóra végén érkezett a válasz, amikor is Melczer kínálta meg egy életerős bombával Groppionit, aki szép vetődéssel hárította a kövesdi középpályás 20 méteres lövését. A 20. minutumban egy Éles-Melczer-Balajti kombináció végén a tavaly MTK-t erősítő támadó bombázott az oldalhálóba az ötös sarkáról. Az első félóra végéig még két hazai lehetőséget jegyezhettünk fel, azonban előbb a kövesdi védők, majd Szántai hárította a kapura tartó lövést.
Fordulás után az MTK gyorsan vezetést szerzett. Az 50. percben Pölöskei kapott egy remek átadást Kantától, majd miután megtolta a labdát mintegy 25 méterről a jobb alsó sarokba lőtt. A gól alaposan megzavarta labdarúgóinkat, akik ezzel együtt az 58. percben egyenlítési lehetőséghez jutottak. Egy formás akció végén Menougong gurított Bognár elé, aki lendületből érkezve egyből megcélozta a kaput, de a 20 méterről megeresztett lövése kevéssel a jobb felső sarok mellett hagyta el a játékteret. Az utolsó 30 percben az MTK akarata érvényesült és szinte kizárólag Garami József csapata alakított ki veszélyes helyzeteket. Negyedórával a lefújás előtt Horváth lőtt kapura két védő szorításában, azonban Szántai gyors vetődéssel hárított. A három pont sorsa lényegében a 78. minutumban dőlt el, amikor is egy jobb oldali támadás végén Pölöskei tört be a 16-oson belülre, majd a középen érkező Ladányi elé tálalt, aki 5 méterről a hálóba továbbította a játékszert. Alig egy perccel később Bognár távoli lövése kerülte el kevéssel a kék-fehérek kapuját. A kövesdi lehetőségre góllal válaszoltak a vendéglátók. A 87. percben egy villámgyors kontra végén Bese futott el a jobb oldalon, majd élesen középre lőtt, és a hosszú saroknál érkező Varga közelről a hálóba gurított. Együttesünk 60 percig szépen futballozott, de a több helyzetet kidolgozó MTK összességében megérdemelten gyűjtötte be a győzelemért járó pontokat az idénynyitón.


Debreceni „kirándulás”

Csapatunk legközelebb ismét idegenben fog pályára lépni, méghozzá a Magyar Kupa címvédőjének az otthonában. A DVSC-TEVA kiválóan indította a bajnokságot, hiszen a Kaposvár ellen 7-1-re diadalmaskodtak Kondás Elemér tanítványai. Reméljük, hogy együttesünk jó és eredményes játékkal rukkol majd ki a dobogós álmokat dédelgető hajdúsági gárda otthonában. A mérkőzés augusztus 4-én, vasárnap 20.30-kor kezdődik Debrecenben.


Szurkolói busz

Együttesünk debreceni fellépésére szurkolói busz indul. A buszra személyesen a Városi Sportcsarnokban lehet jelentkezni. Emellett e-mailben az msefoci@citromail.hu címen, vagy a facebook-on, a szurkolói oldal MSE Zsóry-n jelezhetik részvételi szándékukat. Az utazás várható költsége – 50 fő esetén - személyenként 1400 Ft lesz.

Jelentkezés a Debrecen elleni mérkőzésre:

Személyesen: Városi Sportcsarnokban
E-mailben: msefoci@citromail.hu
Facebook: Szurkolói Oldal MSE Zsóry


A mérkőzés jegyzőkönyve:

MTK Budapest – Mezőkövesd Zsóry 3-0 (0-0)
Hidegkuti Stadion, 800 néző, vezette: Becséri (Tóth II, Kormányos II)
MTk: Groppioni - Nagy, Vukmir, Fejes, Kálnoki, Poór, Pölöskei, Vass (Ladányi), Kanta, Horváth (Varga), Pál (Bese). Vezetőedző: Garami József
MSE: Szántai - Búrány, Szalai, Hegedűs D., Éles - Dobos (Olasz D.), Farkas B., Melczer (Sigér), Bognár - Menougong (Bogdány), Balajti. Vezetőedző: Véber György
Gólok: Pölöskei (50.p) Ladányi (78.p), Varga (80.p)

(Fotók: kovesdisport.hu)

Kapcsolódó hírek