Ugrás a tartalomhoz

Továbbjutás a kupában (videóval frissítve)

Mezőkövesd hírei

Szolnoki MÁV FC  -Mezőkövesd Zsóry 0-1 (0-0)

Bejutott a Magyar Kupa országos főtábla második fordulójába városunk felnőtt csapata. Labdarúgóink megérdemelten léptek tovább a sorozat következő körébe.

Véber György együttese két vereséggel kezdte a bajnokságot, de azt hozzá kell tenni, hogy két jó csapattal szemben maradtak alul, hiszen az MTK-t és a DVSC-TEVA gárdáját is hazánk legerősebb csapatai között tartják számon. A két vereség után a Magyar Kupában is bemutatkozott együttesünk. Az országos főtábla első fordulójában a másodosztályú pontvadászatban érdekelt és a feljutással kacérkodó Szolnok várta csapatunkat augusztus 7-én.
A találkozó első félidejében kevés lehetőség alakult ki a kapuk előtt. A 10. percben Bognár baloldali szabadrúgása után Lakatos csúsztatott közelről a kapu fölé. Az első negyedóra végén egy bedobást követően Petneházi lövését hárította magabiztosan Pokorni, majd hosszú ideig nem történt említésre méltó esemény. A szolnokiak hiába próbálkoztak a kövesdi középpályán és védőfalon nem tudtak túljutni, labdarúgóink viszont az első játékrész hajrájában Bognár távoli lövései után kétszer is közel jártak a vezetés megszerzéséhez.


Háromszor zördült a háló

Fordulás után mindkét csapat magasabb sebességi fokozatba kapcsolt. Az 52. percben Antal szabadrúgása után Grúz csúsztatott kevéssel a kapu mellé. Három minutummal később Bohner emelt középre a jobb oldalról, de Lengyel senkitől sem zavartatva a bal sarok mellé fejelt. Csapatunk a kihagyott szolnoki helyzetek után góllal büntetett. Egy órányi játékot követően Bognár robogott végig a jobb oldalon, majd a pontos középre adását Balajti váltotta gólra az ötös vonaláról. Együttesünk ezután néhány perc alatt végérvényesen eldönthette volna a továbbjutás kérdését. A gól után megtáltosodó labdarúgóink öt perc alatt két gyönyörű támadást vezettek végig a pályán, de Olasz hiába talált mindkétszer a hálóba Balajti „gólpasszai” után, a játékvezető a partjelző intésére les miatt érvénytelenítette a találatokat. A 70. percben Olasz lépett ki jó ütemben a védők között, de a partjelző ezúttal is lesen állította meg a támadót. Az utolsó negyedóra kezdetén Rokszin jobb oldali szöglete után Kállai bólintott a bal felső sarok mellé, majd két perccel később Bohner célozta meg a kövesdi kaput, de a lövése elzúgott a bal kapufa mellett. Csapatunk Balajti találatával megérdemelten nyerte meg a mérkőzést, így folytathatja szereplését a Magyar Kupában.


Kecskeméten folytatják

A Kecskeméti TE-Phoenix Mecano – Mezőkövesd Zsóry OTP Bank Liga találkozó augusztus 10-én, szombaton 16.30-kor kezdődik a kecskeméti Széktói Stadionban. Szeretnénk felhívni a szurkolók figyelmét arra, hogy Kecskeméten névre szóló beléptetés zajlik az OTP Bank Liga mérkőzéseire.
A vendégszurkolók az MLSZ online jegyértékesítési felületén elővételben, illetve a helyszínen a meccs előtt tudnak jegyet vásárolni a bajnoki találkozóra. A jegyek kiállításához öt adat, a név, a születési idő és a születési hely mellett az anyja nevére, valamint a lakcím megadására van szükség. A helyszínen történő jegyváltás esetén ez némi időt vehet igénybe, így érdemes a szurkolóknak legalább egy fél órával a kezdősípszó előtt megérkezniük a Széktói Stadionhoz. A vendégbelépők egységesen 1200 ft-ba fognak kerülni.


A mérkőzés jegyzőkönyve:

Szolnoki MÁV FC - Mezőkövesd-Zsóry 0-1 (0-0)
Szolnok, vezette: Oláh (Butkai, Kovács II)

Szolnok: Pokorni - Zvara (Rokszin), Máté (Lengyel), Szepessy (Kállai), Sipeki, Pintér, B. Tóth, Antal, Bohner, Fritz, Grúz. vezetőedző: Kis Károly

MSE: Horváth - Búrány, Szalai, Gévay, lakatos, Sigér, Petneházi, Irhás (Melczer), Bognár (Bagi), Balajti, Olasz (Menougong). Vezetőedző: Véber György
Gól: Balajti a 63. percben

Kapcsolódó hírek