Ugrás a tartalomhoz

Kézzel fogható kötelék – Kiss Lázár-díjat alapított Mezőkövesd és Kézdivásárhely

Mezőkövesd hírei

Városunk önkormányzata a magyar nyelv ápolása érdekében hozta létre a kitüntetést. A megállapodást, amelynek értelmében évente egy nyolcadik osztályos kézdivásárhelyi diák a Mezőkövesd önkormányzata által a magyar nyelv ápolásáért létrehozott Kiss Lázár-díj százezer forintos jutalmában részesülhet, a települések polgármesterei augusztus 31-én írták alá.

A szerződés aláírásakor jelen volt dr. Fekete Zoltán, Mezőkövesd Város polgármestere és Molnár Istvánné, az Önkormányzat Oktatási, Egészségügyi és Civil Kapcsolatok Bizottságának elnöke, valamint a kézdivásárhelyi önkormányzat részéről Bokor Tibor polgármester és Nagy-Babos Tamás, a művelődési bizottság elnöke. Az ünnepi eseményre meghívták a névadó Kiss Lázár tanár úr özvegyét, Kiss Éva tanárnőt is.

MEGÁLLAPODÁS Az ünnepségen Bokor Tibor megköszönte, hogy Mezőkövesd Város önkormányzata az emlékdíj megalapításakor Kézdivásárhely testvérvárosára gondolt. Elmondta, a kövesdiek kérése az volt, hogy egy olyan személyről nevezzék el a díjat, aki sokat tett a magyar nyelv megmaradásáért, a magyar nyelv oktatásáért Kézdivásárhelyen és Felsőháromszéken. A helyi tanárokkal történő konzultáció után úgy döntöttek, a megnevezéssel Kiss Lázár tanár úrnak állítanak emléket, aki éveken át eredményesen dolgozott annak érdekében, hogy diákjai megszeressék a magyar nyelvet és irodalmat.
„Azt akartuk, hogy nálunk olyan személy nevét viselje ez a díj, aki sokat tett a magyar nyelv megmaradásáért, az anyanyelv ápolásáért, annak tanításáért. Nagy-Babos Tamás kollégámmal döntöttünk Kiss Lázár tanár úr, a Nagy Mózes Gimnázium egykori pedagógusa mellett, akinek a neve és tevékenysége is példaértékű az utókor számára.” – indokolta a névválasztást Bokor Tibor polgármester.

A DÍJAZOTT Mezőkövesd képviselő-testülete korábban döntött arról, hogy ezentúl minden év végén egy kézdivásárhelyi nyolcadik osztályos diákot százezer forinttal jutalmaznak. A díjat a kézdivásárhelyi önkormányzat javaslata alapján évente egy olyan, általános iskolát végző diáknak ítélik majd oda, aki középiskolában folytatja tanulmányait, és kimagasló eredményeket ért el a magyar nyelv tanulásában és művelésében. A szabályzat szerint az erre szánt százezer forintot a helyi magyar tanárok hagyják jóvá. A Magyar Nyelvért Kiss Lázár-díjjal járó összeget legkevesebb tíz évre biztosítják.
„Beszélni sok mindent lehet, írni is ugyanúgy, de kézzel fogható dolgokra van szükség, maradandót kell alkotni. Ez a gondolat vezérelt, valamint a remény, hogy a magyar-magyar barátság egy kézzel fogható kötelékkel is megerősödik, amikor az egész Kárpát-medencére kiterjedő Magyar Nyelvért-díjat hoztunk létre. Ez tíz évig minden tanévben egy jelesen teljesítő diák számára ösztönzést biztosít arra, hogy megőrizze és ápolja az anyanyelvünket” – összegezte dr. Fekete Zoltán Mezőkövesd Város polgármestere a díj megalapításának előzményeit.

A kezdeményezés külön érdeme, hogy az emlékdíjjal nemcsak jutalmaznak, hanem egy helyi kötődésű, országos hírű személyiség emlékét is ápolják. Nagy-Babos Tamás magyartanár, a Kézdivásárhely vezetőtestülete mellett működő kulturális bizottság elnöke nagyvonalú gesztusnak nevezte az ajánlatot, és a nemzetépítési politika példaértékű tetteként értékelte.

Kapcsolódó hírek