Ugrás a tartalomhoz

Sikeres munkaprogram (videóval)

Mezőkövesd hírei

A Kormány által elindított Start munkaprogramnak köszönhetően mintegy 230 ezer fő dolgozott eddig ebben az esztendőben. A közfoglalkoztatási projekt Mezőkövesden is jelentős sikereket ért el.

A Kormány a központi költségvetésből 153,8 milliárd forintot különített el a közfoglalkoztatási projektre idén. Ez az összeg 16,3 milliárd forinttal több az egy évvel ezelőttinél és idén augusztus 20-áig országos szinten összesen 226 ezren dolgoztak benne.
Mezőkövesden hat területet érint a Start munkaprogram. A mezőgazdasági projektben 22 fő vett részt. Eddig 20 mázsa vöröshagymát, 9,3 mázsa uborkát, 4 mázsa zöldbabot, 3 mázsa sárgarépát, valamint 1,5 mázsa zöldborsót vett át a Bayer Róbert Kollégium és Élelmezési Központ, de ezen felül további két és fél hektáron burgonyát termelnek. „Számunkra nemcsak azért hasznos a program, mert saját nyersanyagot tudunk előállítani és felhasználni, hanem azért is, mert a programban résztvevők megtanulják a mezőgazdasági munkálatokat. Nagy dolognak tartom, hogy a négyhektáros területről semmi sem tűnt el idén, annak ellenére sem, hogy a terület nem volt körbekerítve. A közfoglalkoztatottak gondozták és őrizték a zöldségeket.” – emelte ki dr. Fekete Zoltán polgármester.
A Start munkaprogram többi elemében is jelentős előrelépés történt, hiszen a zöldfelület-gondozás, illegális hulladéklerakók felszámolása és vízelvezető-árkok tisztítása mellett járdákat is építenek városunkban. Külön öröm, hogy olyan munkákat is el tudnak végezni, amelyre az önkormányzat nem biztos, hogy találna vállalkozót.
A projekt részét képezi a népművészetet érintő terület, ahol a résztvevők matyó motívumokkal ellátott tárgyakat készítenek. Ebben a programban összesen tíz főt foglalkoztatnak, akiknek munkáját nem értékesítésre, hanem kifejezetten ajándékozásra szánják. Szeptember 23-án, illetve 24-én egy matyó népművészetet bemutató kiállítás nyílik Brüsszelben az Európa Parlamentben, ahol ezek a matyómintás ajándéktárgyak is meg fognak jelenni. A Start munkaprogram tovább folytatódik, ugyanis már fölmérték a novembertől április végéig tartó időszakra vonatkozó igényeket.

Kapcsolódó hírek