Ugrás a tartalomhoz

A 17 ezres Mezőkövesd venné el az NB I-et a Diósgyőrtől

Mezőkövesd hírei

Nem szabad csupán a Diósgyőrre és a Nyíregyházára leszűkíteni a Ness Hungary NB II Keleti csoportját! Van egy csapat, amely szintén ott nyomul az élmezőnyben, még fogadja az éllovas DVTK-t, és vállalná is az NB I-et. Ez az együttes a Mezőkövesd, amely nagy terveket szövöget.

Sokan csupán a Diósgyőrről és a Nyíregyházáról beszélnek a Ness Hungary NB II Keleti csoportja kapcsán, holott nem szabad megfeledkezni arról a Mezőkövesdről sem, amely keményen tartja a lépést a két naggyal, jelenleg mindössze egyetlen ponttal marad el a Szparitól.
A vasárnapi keleti rangadó szünetében Tállai András, a klub elnöke leszögezte, ők a döntetlennek szurkolnak, hiszen komolyan gondolják, hogy megelőzzék a riválisokat. Arra a kérdésre, adott esetben vállalnák-e a magasabb osztályt, a vezető egyértelmű igennel felelt.
Így készülünk, hiszen a sportszerűség is ezt kívánja, és a város közönsége is amellett van, hogy próbáljuk meg, vágjunk bele. Volt már olyan, hogy nem az esélyes lett a befutó, gondoljunk csak a Fradira, amelynek három év kellett, hogy visszajusson. Teljesen arra készülünk, hogy megcélozzuk az NB I-et. Igaz, hogyha ez esetleg sikerül, akkor a stadiont fel kell újítani, és szponzorok után is kell nézni, de egy kis csoda lenne az országban, ha egy 17 ezres városnak az élvonalbeli kézilabda-csapata mellett egy első osztályú futballcsapata is lenne. Véleményem szerint ezzel jó példát tudnánk mutatni, és azt sem szabad elfelejteni, hogy Mezőkövesden az utánpótlás-neveléssel is kiemelten foglalkozunk. Négy műfüves pálya van a városban, ezeken kilenc utánpótlás együttes készül – mondta az MSE első embere, majd hozzátette, rá kell jönni, hogyha a futball jól működik, és sok ember tud megfelelően szórakozni, akkor az ország egyéb dolgai is jobban működnek.
A Mezőkövesd együttesét Huszák Géza irányítja, a jó szereplés pedig természetesen nem a véletlen műve, az együttesben ugyanis több élvonalat is megjárt futballista is szerepel. A gárda házi gólkirálya, Vámosi Csaba többek között a Ferencvárosban is megfordult, de Szántai Levente, Bagi István, vagy akár Szabó Viktor neve is ismerősen csenghet a drukkereknek (a felsorolás természetesen nem teljes).

forrás: pepsifoci.hu

Kapcsolódó hírek