Ugrás a tartalomhoz

60 éve őrzi a matyó értékeket (videóval frissítve)

Mezőkövesd hírei

60 éve működik a Matyó Múzeum. A matyó értékek tárháza újabb kiállítás megnyitásával ünnepelte e jeles évfordulót.

November 14-én délután mutatták be a mezőkövesdi közönségnek a miskolci Herman Ottó Múzeum és a Matyó Múzeum néprajzi gyűjteményeiből összeállított, „Míves kézműves örökség: A matyó népművészet” című vándorkiállítást. A tárlat korábban már látható volt a Szabadtéri Néprajzi Múzeumban is.
A kiállítást dr. Csonka-Takács Eszter, etnográfus, a Szabadtéri Néprajzi Múzeum - Szellemi Kulturális Örökség Igazgatóság igazgatója nyitotta meg, aki beszédében kiemelte a most bemutatott anyag szentendrei sikerét. Hangsúlyozta a matyó népművészet UNESCO listára való felkerülésének jelentőségét, fontosságát és hazánk, illetve az egész világ előtti példaértékét, hogyan is kell őseinktől kapott értékeinket megőrizni és áthagyományozni az utókornak.
Dr. Csonka-Takács Eszter megnyitó gondolatai mellett Bollók Józsefné, a Matyó HISZ volt dolgozója emlékezett vissza a Matyóház keretein belül kialakított gyűjtemény gyarapítására, a Matyó Múzeum jelenlegi helyének kialakítására. Elmondta, hogy mind a mai napig büszke arra, hogy részese lehetett a múzeumi anyag létrehozásában.
A régi időket felidéző gondolatok után Tóth Arnold, a Herman Ottó Múzeum igazgató-helyettese, etnográfus mutatta be a Matyó Múzeum, mint intézmény történetét, valamint Viszóczky Ilona, néprajzos-muzeológus emlékezett vissza a Matyó Múzeumban eltöltött 10 esztendőre.
A megnyitó eseményen Ács Gyula átdolgozásában matyó népdalokat énekelt Mozerné Horga Stefánia, a Zeneiskola igazgatója, akit zongorán Vinnai Anikó kísért.
A 60 éves Matyó Múzeum jubileumi tárlata jövő év január 22-éig tekinthető meg az alsó kiállító teremben. Ezt követően a vándorkiállítás Királyhelmecen, a Bodrogközi és Ung-vidéki Közművelődési Intézetben öregbíti majd településünk hírnevét, kultúráját, majd pedig 2014. március 29-től Miskolcon, a Herman Ottó Múzeumban tekinthetik majd meg az érdeklődők.

Kapcsolódó hírek