Ugrás a tartalomhoz

Balneológiai Egyesület nagygyűlés (videóval frissítve)

Mezőkövesd hírei

Éves nagygyűlést szervezett a Magyar Balneológiai Egyesület Mezőkövesden. A háromnapos eseményt november 15-étől 17-éig rendezték meg városunkban.

A péntek délután megrendezett nyitóünnepségen a meghívott előadók Mezőkövesdet mutatták be. dr. Papp Zoltán a debreceni, majd a budapesti orvoskar kiváló szülész-nőgyógyász professzora fiatalkori emlékeit idézte fel. Ezt követően prof. Gömör Béla és Kovács Csaba kötetlen formában mutatta be Mezőkövesdet, míg dr. Kovács Lajos főorvos a kórház múltjáról, jelenéről és jövőjéről osztotta meg a gondolatait a megnyitó keretében.

A nagyszabású esemény ünnepélyes nyitófogadását a Táncpajtában rendezték meg. Elsőként Tállai András, a Belügyminisztérium önkormányzati államtitkára, a Nagygyűlés fővédnöke köszöntötte a megjelenteket, aki a gyógyvíz történetét ismertette röviden a jelenlévőknek. Hangsúlyozta, nagy megtiszteltetés, hogy Mezőkövesd adhat otthont az 1891-ben alakult egyesület orvos konferenciájának. Hozzátette, hogy a balneológia nagy értéke az országnak és városunk fogadókészen várja a befektetőket. Tállai András elmondta, hogy Mezőkövesd lehetőségei még nincsenek kihasználva és készen állnak arra, hogy a gyógyvízben rejlő lehetőségeket kihasználják. Az autópálya közelsége, a repülőtér hasznosításának lehetősége mellett a kulturális értékek, a Hajdu Ráfis János Mezőgazdasági Gépmúzeum, valamint kimagasló sportélet nagy értéke a városnak és komoly lehetőséget jelent Mezőkövesd számára. Tállai András eredményes tanácskozást kívánt és felhívta a figyelmet arra, hogy lehetőségeikhez mérten szakítsanak időt a város minél jobb megismerésére.
Dr. Fekete Zoltán polgármester, a Nagygyűlés védnöke beszédét városunk főbb jellemzőinek ismertetésével kezdte. Kiemelte a gazdag kultúra és a gyógyvíz mellett a város ipari és mezőgazdasági tevékenységét. Mezőkövesd első embere hozzátette, a fürdő folyamatosan fejlődik és a jövő év végéig újabb 1 milliárd Ft értékű fejlesztés fog megvalósulni, melynek keretében egyebek mellett az uszoda felújításán túl egy új wellness részleggel bővül majd a létesítmény. Dr. Fekete Zoltán végezetül elmondta a konferencia résztvevőinek, hogy a munka mellett látogassák meg a város nevezetességeit, mártózzanak meg a Zsóry Gyógy-és Strandfürdő vízébe és azt kívánta, hogy érezzék nagyon jól magukat Mezőkövesden.
A nyitófogadást a Szent László Kamarakórus énekes előadása mellett, a Matyó Nagymama Klub Egyesület lakodalmas műsora és a Matyó Néptáncegyüttes látványos bemutatója színesítette.

A Balneo Hotelben megrendezett Nagygyűlés tudományos programjának döntő részét 32 szakmai előadás alkotta. A konferencia fő témái a balneológia és kardiológia mellett, a Varia voltak. A résztvevők előadást hallhattak egyebek között balneoterápiás kezelésekről, a sclerosis multiplexes betegek termálvizes kezeléséről, a testsúlycsökkentő programban szerzett tapasztalatokról, súlyfürdős kezelések alkalmazásának hatékonyságáról.

Kapcsolódó hírek