Ugrás a tartalomhoz

„HIVATALOK NYÍLT NAPJA” – BEMUTATKOZIK A MEZőKÖVESDI JÁRÁSI HIVATAL

Mezőkövesd hírei


Mezőkövesdi Járási Hivatala

2013. november 28.-án, csütörtökön 9 órakor a Mezőkövesdi Járási Hivatalban is kezdetét veszi a „Hivatalok Nyílt Napja" elnevezésű programsorozatot. A rendezvény célja a járási hivatalok szerteágazó területeinek bemutatása, a tevékenységek sokszínűségének és az emberközeli, ügyfélközpontú közigazgatás és szolgáltató állam, valamint az új közszolgálati életpályamodell megismertetése az állampolgárokkal.

Az esemény előzményeként hétfőn, kedden és szerdán kollégáink a Járási Földhivatal és a Járási Munkaügyi Kirendeltség ügyfélfogadó terében elhelyezett standnál állnak az érdeklődők rendelkezésére.

Hosszított nyitva tartás: A Nyílt Napon a Mezőkövesdi Járási Hivatal, valamint szakigazgatási szervei 8-20 óráig várják az érdeklődőket, akik - a már megszokott ügyek intézése mellett - ezen a napon a Hivatal életébe, munkájának, szervezetének részleteibe is mélyebb betekintést nyerhetnek.
Ünnepélyes megnyitó: A nyílt nap délelőtt 9 órától, ünnepélyes megnyitóval veszi kezdetét, ahol Kerékgyártó László hivatalvezető mellett Tállai András, a Belügyminisztérium önkormányzati államtitkára, a körzet országgyűlési képviselője is köszöntőt mond. Az eseményre a járás polgármesterei mellett a térség civil szervezeteinek képviselőit, a közoktatási intézmények vezetőit is meghívtuk.

Hasznos információ minden korosztály számára: A Nyílt Nap a fiatal, valamint az idősebb korosztály megszólítására is lehetőséget kínál. Ennek keretében a Járási Hivatal Törzshivatala, ezen belül Okmányirodája és Hatósági Osztálya középiskolai és gimnazista csoportokat fogad, akik így közvetlenül is megismerkedhetnek az itt folyó munkával, a közigazgatásban lévő karrierlehetőségekkel. A pályakezdő fiatalok szempontjából a munkaügyi kirendeltség szolgáltatásainak bemutatása, az álláskereséssel kapcsolatos tanácsadás, illetve a támogatott képzések ismertetése is fontos feladat, ezért a nyílt nap keretében külön figyelmet fordítunk arra, hogy ezekről a lehetőségekről az érintett korosztály közvetlenül, a helyszínen tájékozódhasson. Kollégáink ezen a napon az idős otthonokat, klubokat is felkeresik, ahol a korosztályt érintő ellátásokról, az igénylés szabályairól tartanak közvetlen és közérthető tájékoztatást.


Kerékgyártó László hivatalvezető


Kihelyezett információs pont:
A hivatali épületekben zajló programokkal párhuzamosan, a mezőkövesdi Hősök terén, mint a város egyik legforgalmasabb pontján, 8 és 20 óra között, kültéri standon állunk a minket megszólító, a Járási Hivatal működése iránt érdeklődő állampolgárok rendelkezésére.
Hivatalunkról röviden: A Mezőkövesdi Járási Hivatal a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Kormányhivatal szervezeti egységeként, 23 településre kiterjedő illetékességgel látja el hatósági és egyéb feladatait. A 2013. január 1-én alakult Hivatal szervezeti egységei a Hatósági Osztályt és Okmányirodát magában foglaló Törzshivatal, a Járási Gyámhivatal, a Járási Munkaügyi Kirendeltség, a Járási Földhivatal, a Járási Állategészségügyi és Élelmiszer Ellenőrző Hivatal, valamint (2013. június 3-ától) a Járási Népegészségügyi Intézet. Utóbbi két szakigazgatási szervünk a mezőkövesdi mellett a mezőcsáti és tiszaújvárosi járások területén is ellátja feladatát.

Kapcsolódó hírek