Ugrás a tartalomhoz

Húsz percig állták a sarat (videóval frissítve)

Mezőkövesd hírei

MKB-MVM Veszprém – Mezőkövesdi KC
41-20 (19-7)


A papírformának megfelelően fölényes győzelmet aratott a bakonyi sztárgárda kézilabdázóink ellen. Együttesünk a 14. fellépésére készült az NB I-es kézilabda bajnokságban november 26-án.

A két csapat már találkozott ebben az évben egymással, amikor is Carlos Ortega tanítványai 36-23-as sikert értek el városunkban szeptemberben. Iváncsikék Mezőkövesden néhány perc alatt jelentős előnyre tettek szert, de ezúttal másként alakult a mérkőzés.
A vendéglátók Ilic és Sulic révén kezdték meg a gólgyártást és már a második percben két góllal vezettek, viszont Benisék szorosan tapadtak Nagyékra. A hazaiak elől hiába lőtték a gólokat, a túloldalon Feketék is rendre betaláltak, így a 8. percben mindössze 5-4-es előnyben voltak a vendéglátók. Ezt követően mindkét oldalon stabilabbá vált a védekezés, ennek eredményeként a csapatok 10 perc alatt csak ötször zörgették meg a hálókat. A 18. percben még 8-6 állt az eredményjelzőn, viszont ezután a veszprémiek begyújtották a rakétákat és egy elsöprő 11-1-es sorozattal lényegében lerendezték a két pont sorsát a szünetig.


A hajrában nőtt a különbség

A veszprémi „gyorsvonat” fordulás után is tovább robogott. A 10. mezőkövesdi gólra a 37. percig kellett várni, akkor a hazai gárda már 24 találatnál járt. Carlos Ortega a folytatásban több cserét is végrehajtott és a különbség hosszú időre állandósult a csapatok között. A bakonyiak hét perccel a mérkőzés vége előtt 32-18-ra vezettek, majd a hajrában még egy lapáttal rátettek és Ugalde, Ilic, valamint Jamali vezérletével megszórták az MKC-t. A két csapat között fokozatosan nőtt a távolság és a lefújás pillanatában 21 góllal álltak jobban a veszprémiek, akik magabiztos teljesítményt nyújtva nyerték meg a mérkőzést. Együttesünk jelenleg a 13. helyen áll a tabellán 5 ponttal, azonban az alsóház kiegyensúlyozottságát jól mutatja, hogy a 8. helyen álló Cegléd mindössze 3 ponttal gyűjtött többet az MKC-tól.


Két hazai meccs következik

Kézilabdázóink a következő két összecsapásukat egyaránt hazai környezeten fogják megvívni. Csapatunk először a szomszédvár B.Braun Gyöngyös csapatát látja vendégül Mezőkövesden december 4-én, szerdán. Az összecsapás 18 órakor kezdődik a Városi Sportcsarnokban. Három nappal később a Ceglédi KKSE érkezik Mezőkövesdre. Az összecsapást december 7-én, szombaton 18 órától rendezik meg.


A mérkőzés jegyzőkönyve:


MKB-MVM Veszprém - Mezőkövesdi KC 41-20 (19-7)
Veszprém Aréna, 1000 néző, játékvezetők: Nagy, Túróczy
Veszprém: Alilovics (k), Gulyás P. 2, Iváncsik G. 6, Schuch, Iváncsik T., Ruesga 3, Ilics 6, Gyene 5, Jamali 6, Ugalde 5, Rodriguez 2, Terzics 1, Sulics 2, Pesics 2, Ligetvári 1. Edző: Carlos Ortega
MKC: Kovács J. (k), Gyuris 1, Szepesi, Grünfelder 4, Szűcs 1, Dukics, Bán N., Kurbely, Molnár 1, Trivkovics 1, Fekete 3, Dobó 6, Benis 2, Kleis 1. Edző: Avar György
Hetesek: 5/4 ill. 4/3
Kiállítás: 8 ill. 12 perc

 

 

Csapat

J.

Gy.

D.

V.

Dob.

Kap.

P.

1.

Pick Szeged

13

13

0

0

426

284

26

2.

Csurgói KK

15

12

1

2

437

370

25

3.

MKB MVM Veszprém

13

12

0

1

451

292

24

4.

Grundfos Tatabánya KC

14

10

2

2

361

320

22

5.

Balatonfüredi KSE

14

7

3

4

378

351

17

6.

B.Braun Gyöngyös

13

6

3

4

352

365

15

7.

SZESE Győr

14

5

0

9

321

355

10

8.

Ceglédi KKSE

14

4

0

10

324

407

8

9.

Váci KSE

13

3

1

9

302

321

7

10.

Provident Junior Válogatott

12

3

1

8

303

353

7

11.

Orosházi FKSE LINAMAR

14

2

3

9

328

384

7

12.

PLER Budapest

15

2

1

12

369

429

5

13.

Mezőkövesdi KC

14

2

1

11

327

448

5

Kapcsolódó hírek