Ugrás a tartalomhoz

Üléseztek a városatyák (videóval frissítve)

Mezőkövesd hírei

Nem emelkednek a piaci árusítás, valamint a fizető parkolás díjai jövőre városunkban. Egyebek mellett erről döntött városunk képviselő-testülete november 27-ei ülésén.

 A Polgármesteri Tájékoztatót követően elsőként rendeletek módosításáról határoztak a városatyák. A 2013-as költségvetés technikai módosítása mellett az idegenforgalmi adó mértékéről tárgyalt a testület. A szálláshelyek által fizetett, 2007. óta változatlan 300 forint/fő/vendégéjszaka összegű idegenforgalmi adó jövőre 350 Ft/fő/vendégéjszaka lesz. Az idegenforgalmi adóval kapcsolatban az Önkormányzat kikérte a B-A-Z. Megyei Kereskedelmi és Iparkamara álláspontját, amely így szól: „Örömmel tapasztaljuk, hogy Mezőkövesd Önkormányzata felelős adóztatási gyakorlatot folytat a közigazgatási területén működő vállalkozások irányában. Ezt bizonyítja, hogy az idegenforgalmi adó mértéke 2007. január 1-jétől 300 Ft/fő/vendégéjszaka volt, melyet csak most hét év elteltével 2014. január 1-jétől kívánnak 350 Ft/fő/vendégéjszakára módosítani. Tapasztalataink szerint a mezőkövesdi önkormányzat segíti a helyi vállalkozásokat a piacszerzésben is – elsősorban helyi vállalkozások megbízására kerül sor –, így biztosítva fennmaradásukat.”


NEM EMELKEDIK Ezt követően fogadta el a grémium a városi piac és vásár, valamint a fizető parkolási rendszer díjairól szóló rendeletmódosítást. A meghozott döntés értelmében jövőre nem lesz változás ezen díjtételek esetében, így 2014-ben is a 2013-as összegeket kell fizetniük a szolgáltatásokat igénybe vevőknek.
A következő napirendi pontként a kéményseprő-ipari közszolgáltatás helyi igénybevételéről szóló rendelet technikai módosítását is megszavazták a képviselők, amelynek a lényege, hogy a közszolgáltató a tervezett munkavégzés időpontjáról legalább 8 nappal korábban köteles az ingatlan használóját értesíteni az önkormányzat hirdetőtábláján és a Mezőkövesdi Újságban.
A képviselő-testület elfogadta a korábban önkormányzati határozatban szabályozott építési-bontási és zöldhulladék-átadási díjak módosítását. Július 1-jétől Mezőkövesden megszűnt a zöldhulladék és az inert hulladék elhelyezésének lehetősége, ezeket átvétel után továbbszállítják az egri lerakóba, a pluszköltségeket arányosan belekalkulálták a hulladékátvételi díjakba.
2014. január 1-jétől a lerakási járulék nettó összege az építési hulladékok esetében 3.000 Ft-ról 6.000 Ft-ra, a zöldhulladékok esetében 1.500 Ft-ról 3.000 Ft-ra emelkedik. Az emelkedés összegét a hulladékok átvételét végző Mezőkövesdi VG Zrt. nem tudja önerőből finanszírozni, ezért vált szükségessé az arányos díjemelés. Így január 1-jétől az építési-bontási hulladék lerakásáért a lakosság számára 10 310 forint/tonna összegű, a vállalkozások számára 12 700 Ft/tonna összeget kell fizetniük, míg zöldhulladék esetében a lakosságnak tonnánként 6985 forintot, a cégeknek 13 335 forintot kell fizetniük. 

MÚZEUMI NYITVA TARTÁSOK A grémium emellett elfogadta az Önkormányzat 2013. évi közbeszerzési tervének változásait, valamint a múzeumok és kiállítóhelyek 2014-es nyitva tartását. Január 1-jétől a Matyó Múzeum januárban, februárban, márciusban, novemberben és decemberben vasárnap is látogatható 9 és 15 óra között. A hét további napjainak nyitva tartása nem módosult. Az év további hónapjaiban nincs változás, így április, május, június, július, augusztus, szeptember és október hónapokban továbbra is keddtől vasárnapig 9–17 óráig tekinthetőek meg a tárlatok. A Takács István Állandó Kiállítás esetében is hosszabb nyitva tartási időt szavaztak meg. Január, február, március, november, december hónapokban keddtől szombatig 9–16 óráig, míg április, május, szeptember, október hónapokban keddtől szombatig 9–17 óráig, júniusban, júliusban és augusztusban keddtől vasárnapig 9–17 óráig tart nyitva a gyűjtemény. 
A Hajdu Ráfis János Mezőgazdasági Gépmúzeum az eddig megszokott nyitva tartás szerint működik ezentúl is: január, február, március, november, december hónapban keddtől vasárnapig 9–16 óráig, míg április, május, június, július, augusztus, szeptember, október hónapban keddtől vasárnapig 9–17 óráig.
Az ülés napirendi pontjai között szerepelt a mezőkövesdi repülőtér kapcsán felmerült vitás kérdések rendezéséhez szükséges intézkedések megtárgyalása. Erre azért volt szükség, mert a három tulajdonos önkormányzat közösen szeretne tárgyalni a reptér bérlőjével, befektetőjével a bérleti díjak rendezéséről, a bérleti szerződés jövőjéről.
A testület módosította a Zsóry Camping Kft. alapító okiratát is. Emellett megszavazták, hogy az önkormányzati intézményekben foglalkoztatott közalkalmazottak és köztisztviselők egyszeri juttatásként TOP Prémium ajándékutalványokat kapnak év végén.

Kapcsolódó hírek