Ugrás a tartalomhoz

A Borsodi a támogatók közt (videóval)

Mezőkövesd hírei

Támogatói megállapodást írtak alá a Mezőkövesd Zsóry FC és a Borsodi Sörgyár Kft. vezetői a Mezőkövesd Zsóry – Győri ETO FC mérkőzés előtt megrendezett sajtótájékoztatón.

A november 23-ai sajtótájékoztatón a klub részéről Tállai András, a Mezőkövesd Zsóry FC elnöke, Bocsi Anna ügyvezető igazgató és Hagyacki József ügyvezető elnök volt jelen, a támogató céget Petr Kovarik ügyvezető-igazgató és Balássy Árpád marketing menedzser képviselte. Elsőként Bocsi Anna köszöntötte a résztvevőket, aki elmondta, hogy a Borsodi Sörgyár Kft. a klub egyik főtámogatója lesz. Kiemelte, a felek olyan hosszútávú együttműködést kötnek, amely vélhetően gyümölcsöző lesz mindkét fél számára, majd megköszönte a Borsodi Sörgyár bizalmát, támogatását.
 

A cél: rászolgálni a bizalomra

Tállai András elnök elmondta, nagy megtiszteltetés, hogy hazánk piacvezető sörgyártó és -forgalmazó cége támogatja a klubot, illetve a csapatot. Kiemelte, a legfontosabb cél, hogy az együttes bennmaradjon az elsőosztályban és ehhez minden támogatásra, biztatásra szükségük van. Hangsúlyozta továbbá, hogy a tárgyalások már hónapokkal ezelőtt megkezdődtek a felek között, a sörgyár szándékait bizonyítja, a támogató bizalma annak ellenére sem rendült meg, hogy a csapat nem áll túl jól a bajnokságban. Tállai András elmondta, mindent megtesznek azért, hogy a bizalomra rászolgáljanak és egy hosszútávon sikeres együttműködés kezdődhessen meg a szerződés aláírásával.
 

Bíznak a közös sikerekben

A Borsodi Sörgyár részéről elsőként Petr Kovarik ügyvezető igazgató köszöntötte a megjelenteket, aki örömét fejezte ki az együttműködéssel kapcsolatban, majd Balássy Árpád marketing menedzser osztotta meg gondolatait.
Elmondta, hogy mindig is kiemelten kezelték és figyelték a Borsodi sör szűkebb hazája, Észak-Magyarország futballeseményeit és folyamatosan keresték a lehetőséget a támogatásra. A Mezőkövesd Zsóry FC az elmúlt években bebizonyította, hogy a régió kiemelkedő sportegyesülete, éppen ezért úgy gondolták, hogy a két „márka” közösen egymást erősítve fontos és meghatározó sikereket érhet el, ezért döntöttek a támogatás mellett. A Borsodi Sörgyár és a Mezőkövesd Zsóry közösen a csapat minél jobb szerepléséért fog tevékenykedni. A megállapodás keretében egyebek mellett promóciókat és közös akciókat fognak szervezni a klubbal.
 

Ünnepélyes aláírás


Petr Kovarik ügyvezető és Tállai András elnök kézjegyével szentesítette a megállapodást. A klub elnöke a felnőtt csapat új mezével – melyen már szerepel a Borsodi Sörgyár lógója –, valamint egy szurkolói sállal és sapkával ajándékozta meg a támogató cég első emberét, aki díszdobozban elhelyezett sörrel viszonozta a gesztust.
A Mezőkövesd Zsóry – Győri ETO FC bajnoki labdarúgó-mérkőzés ünnepélyes kezdőrúgását Petr Kovarik és Tállai András végezte el, mellyel a felek megerősítették a közös együttműködést.

Kapcsolódó hírek