Ugrás a tartalomhoz

Nyílt nap a Járási Hivatalban (videóval)

Mezőkövesd hírei

Nyílt napot tartottak a Mezőkövesdi Járási Hivatalban november 28-án. A „Hivatalok Nyílt Napja” elnevezésű program egyik legfontosabb célja a járási hivatalok szerteágazó területeinek bemutatása volt.

A Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium szervezésében megrendezett nyílt nap ünnepélyes megnyitóján Kerékgyártó László, a Mezőkövesdi Járási Hivatal hivatalvezetője köszöntötte az eseményen résztvevő polgármestereket, a térség civil szervezeteinek képviselőit, valamint a közoktatási intézmények megjelent vezetőit.


Korosztályok megszólítása

A Nyílt Nap lehetőséget kínált a fiatalok mellett az idősebb korosztály tagjainak megszólítására is.
„November 28-án tematikus osztályfőnöki órákat tartottunk az általános és középiskolás diákoknak, akik a törzshivatalba és az ott zajló munkába is betekintést nyerhettek. A végzős diákok a munkaügyi hivatalban pályaválasztási tanácsadásban részesültek, valamint különböző képzési támogatásokról kaptak információkat. Az idős otthonokban, illetve az idős klubokban a korosztálynak megfelelő támogatási lehetőségekről és az igénylések módjáról tájékoztattuk az érintetteket” – emelte ki Kerékgyártó László, a Mezőkövesdi Járási Hivatal hivatalvezetője.


Hosszabb ügyfélfogadás

Az állampolgárok megismerkedhettek a Járási Hivatalok szerteágazó területeivel, a tevékenységek sokszínűségével, valamint tájékozódhattak az emberközeli, ügyfélközpontú közigazgatás és szolgáltató állam mellett az új közszolgálati életpályamodellről. A Mezőkövesdi Járási Hivatal, valamint szakigazgatási szervei meghosszabbított nyitva tartással 8–20 óráig fogadták az érdeklődőket a nyílt napon.
A hivatali épületekben szervezett programokkal párhuzamosan, a város egyik legforgalmasabb pontján, a Hősök terén felállított standon tájékoztatókkal, ismertetőkkel várták az állampolgárokat a Járási Hivatal működésével kapcsolatban.

Kapcsolódó hírek