Ugrás a tartalomhoz

Csapatépítés MKC módra (videóval frissítve)

Mezőkövesd hírei

Az elmúlt évek hagyományait követve disznóvágáson vettek részt a Mezőkövesdi KC felnőtt csapatának játékosai és vezetői január 17-én.

A csapat tagjai az egész napos csapatépítést szolgáló programon már reggel 7 órakor hozzáfogtak a munkához. A játékosok nem csak a pályán, a rendhagyó és különleges eseményen is nagy odaadással végezték a kiszabott feladatokat. Dobóék a disznó lefogása és a perzselés mellett a hús feldolgozásában is aktívan működtek közre. A gárda tagjai a jó hangulatú rendezvény keretében a disznó feldolgozása mellett asztaliteniszezéssel vezették le energiáikat, melyet az ízletes disznótoros ételek elfogyasztásával pótoltak.


Hajrá a felkészülésben

A játékosok a hétvégét pihenéssel töltik, ezt követően hétfőtől folytatják a felkészülést a február 1-jén induló tavaszi bajnoki mérkőzésekre. Skaliczki László tanítványai a ráhangolódás jegyében a B.Braun Gyöngyös együttesét látják majd  vendégül a Városi Sportcsarnokban január 22-én, szerdán 18 órától.

Kapcsolódó hírek