Ugrás a tartalomhoz

Rendkívül fontos győzelem a Dunaferr otthonában

Mezőkövesd hírei

Értékes győzelemmel kezdte meg szereplését a rájátszásban városunk felnőtt kézilabdacsapata.

Dunaferr Alexandra - Mezőkövesdi KC 23-24  (14-15)
A Budapest Bank Férfi Kézilabda Liga alsóházi rájátszásának első fordulójában a dunaparti gárda otthonában vendégeskedtek Bécsiék. Együttesünk a 9. helyen zárta az alapszakaszt, így 4 ponttal kezdhette meg a bajnokság utolsó szakaszát, míg a hazaiak sereghajtóként, 1 ponttal vágtak neki az első mérkőzésnek. Az alapszakaszban mindkét gárda minimális különbségű győzelmet aratott saját közönsége előtt. A Dunaferr 27-26-ra nyert Dunaújvárosban október 2-án, míg a mezőkövesdi találkozón 24-23-as MKC siker született február 19-én.

A mérkőzést a vendéglátók kezdték jobban, akik gyors, lendületes játékkal rövid idő alatt két gólos előnyre tettek szert. Feketéék nem találták a ritmust ebben a periódusban, így György László csapata egészen a 12. percig megtartotta előnyét. Rosta István időkérése jót tett a mieinknek, akik két perc alatt ledolgozták a hátrányt, ezt követően együtt haladtak a csapatok. Az MKC teljesítménye a félidő második felében feljavult, ennek köszönhetően 10 perccel a játékrész vége előtt 13-10-re megléptek Feketéék és a vezetést megtartották a szünetig.

Fordulás után Ráczék alaposan beragadtak és 8 percen keresztül képtelenek voltak bevenni a hazaiak kapuját, miközben Baliék elkapták a fonalat és 19-15-re megléptek. Rosta István időkérése ezúttal is segített, csapatunk szép lassan megkezdte a felzárkózást. A félidő közepén Milicsevics találata után 20-20 állt az eredményjelzőn. Az utolsó negyedórában óriási küzdelem és rengeteg technikai hiba jellemezte a mérkőzést, melyből az MKC jött ki győztesen. Együttesünk a sikerrel nagy lépést tett a bennmaradás felé. Ráczék jelenleg a 9. helyen állnak 6 ponttal. A Pécs 3, az Orosháza 2, míg a Dunaferr 1 ponttal áll a négyesben. Az alsóházi rájátszás első körének másik találkozóján a két újonc együttes csap majd össze. Az Orosháza-Pécs mérkőzés április 23-án, szombaton 18 órakor kezdődik a Békés megyei városban.

A Mezőkövesdi KC legközelebb az Orosháza gárdáját látja vendégül hazai pályán. A találkozó április 30-án, szombaton 18 órakor kezdődik a Városi Sportcsarnokban.

A mérkőzés jegyzőkönyve:

Dunaferr Alexandra - Mezőkövesdi KC 23-24  (14-15)

Dunaújváros, 200 néző
Játékvezetők: Herceg József, Wiedemann Viktor


Dunaferr Alexandra: Kovács, Repóth (k) – Szepesi (-), Bali (6), Benmiloud (2), Muhl (1), Hajdú (3), Morva (5/1), Kurbely (-), Nagy D. (1), Pulay (1/1), Bodó, Kuzmicsev (4), vezetőedző: György László

Mezőkövesdi KC: Szabó – Papic (7), Bécsi(-), Rácz (2), Milicsevics (4),  Fekete (4), Juhász (1) cserék: Tóth (k), Nyikes(-), Rosta(-), Nyeste (-), Pap (1), Horváth (4), Molnár (1), vezetőedző: Rosta István

hétméteresek: 4/2, illetve 3/-
kiállítások: 8 perc, illetve 10 perc
kizárás: Rácz 60. perc
György László: Sajnos nem bírtuk végig a saját magunk által diktált tempót. A mérkőzés hajrájában két olyan szarvashibát vétettünk támadásban, amit ilyen szinten nem szabad elkövetni.

Rosta István: A mai összecsapáson bármelyik csapat nyerhetett volna. A védekezésünk jó volt, támadásban viszont rengeteg hibát vétettünk.

Kapcsolódó hírek