Ugrás a tartalomhoz

Matyó rózsa ünnepe (videóval frissítve)

Mezőkövesd hírei

Nagyszabású gálaműsorral ünnepelte meg a város a matyó kultúra UNESCO Szellemi Kulturális Örökség reprezentatív listájára történő felkerülésének egyéves évfordulóját. A december 18-a ünnepségen a három matyó település hagyományőrzői, táncosai léptek színpadra.

A rendezvényt a Mezőkövesdi Fúvószenekar nyitotta meg, akik matyó lakodalmast adtak elő. Ezt követően Tállai András, a Belügyminisztérium önkormányzati államtitkára, országgyűlési képviselő mondott köszöntőt, aki beszédében kiemelte, hogy emlékezni és tisztelegni kell a matyó örökségünk előtt, azért dolgozó elődeink előtt. Hangsúlyozta, hogy ezen jeles ünnepen meg kell emlékeznünk Kisjankó Bori hímzőasszonyról és Takács István matyó festőművészről, hiszen ők azok, akik meghatározó személyiek voltak a matyó kultúra kialakulásában, éltetésében. Tállai András elmondta, hogy tisztelegni kell Hajdu Ráfis János előtt is, aki gyűjteményével méltán öregbíti Mezőkövesd hírnevét.
Az államtitkár szavai után az est fővédnöke, Pelczné Dr. Gáll Ildikó, a Fidesz Európai Parlamenti képviselőjének videoüzenetét tekinthette meg a közönség, amelyben Pelczné Dr. Gáll Ildikó köszöntötte az ünnepen résztvevőket és elmondta, hogy nemcsak a három matyó településen élők, hanem egész Magyarország méltán lehet büszke, a hazánkat világszerte képviselő matyó kultúrára.
A bevezető gondolatok után a három matyó település, Tard, Szentistván és Mezőkövesd hagyományőrző- és tánccsoportjai mutatkoztak be. Az est első felében a tardi, óvodásokból és kisiskolásokból álló Cseppecske Gyermek Néptáncegyüttes és a két éve megalakult Gyöngykaláris Kamara Táncegyüttes közös műsorszámmal lépett színpadra, produkciójuk Tímár Sándor munkásságából táplálkozott.
őket követte a színpadon a szentistváni Karító Gyermek és Felnőtt Néptáncegyüttes, akik szentistváni játékokkal és táncokkal mutatkoztak be.
A szentistváni és tardi együttesek koreográfusa és művészeti vezetője Zelei Ferenc. Az első blokkban Indre Andrea népdalénekes adott elő summás és matyó búzamező népdalokat, majd pedig divatbemutatót is láthatott a közönség, amely során a közmunkaprogram keretében 11 hölgy által, az általuk csak „Újjászületett Matyóház” elnevezésű műhelyben készített mintegy 200 minta alapján majdnem 300-féle dísz- és használati tárgyból, valamint ruhakölteményből kaphattak ízelítőt a nézők. A darabokat Vámos Margó népi iparművész tervezte.
A gálaműsor második részében a Matyó Népművészeti Egyesület fenntartásában működő Matyó Néptáncegyüttes, a Matyó Népi Együttes, Kujtorgó Néptáncegyüttes és az egyesülettel több éve partnerségben lévő Mezőkövesdi, Szentistváni, Tardi Pávakör és a Mezőkövesdi Művészeti Tagiskola Eszterlánc Gyermek Néptáncegyüttesének műsorát nézhette meg az ünneplő közönség.

A fellépő együttesek művészeti vezetői:
Varga Józsefné – Mezőkövesdi Pávakör
Barta Istvánné – Szentistváni Pávakör
Szikszai Imre – Tardi Pávakör
Kovács László – Matyó Népi Együttes
Varró Petra – Eszterlánc Gyermek Néptáncegyüttes
Juhász László – Kujtorgó Néptáncegyüttes
Ágfalvi György és Lévay Andrea – Matyó Néptáncegyüttes

A műsor folyamán Berecz Lászlóné, a Matyó Népművészeti Egyesület elnöke beszélt a matyó hagyományok őrzéséről, majd köszöntötte Ágfalvi Györgyöt és Lévay Andreát, valamint Mucsi Jánost és feleségét, Vincze Andreát.
Az egész estét betöltő, teltház előtt bemutatott műsort, a Magyar Köztársaság Lovagkeresztje, Arany Érdemkeresztje, számos hazai és nemzetközi alkotói nívódíj, valamint a magyar táncszakma legmagasabb elismerése, a Harangozó Gyula-díj tulajdonos, Mucsi János szerkesztette és rendezte. Az este során a táncosokat a Fix-Stimm Zenekar kísérte.

Kapcsolódó hírek