Ugrás a tartalomhoz

Megosztoztak a pontokon

Mezőkövesd hírei

Felkészülési mérkőzést játszott városunk élvonalban szereplő felnőtt csapata. Labdarúgóink az NB III-as Hatvannal csaptak össze január 22-én.


Mezőkövesd Zsóry – FC Hatvan 2-2 (1-0)


Az OTP Bank Liga tavaszi rajtjára készülő labdarúgóink a harmadik vonal Keleti csoportjának élmezőnyében vitézkedő Heves megyei gárdával találkoztak. A felkészülési mérkőzés első félidejében az ősszel Hatvanban futballozó Sebe találatával szerzett vezetést együttesünk a 25. percben. A második játékrészben éppen ugyanennyi idő telt el, amikor Harsányi is bevette a hatvani Horváth kapuját, így 20 minutummal a lefújás előtt két gólos előnyben voltak Bognárék. A magabiztos vezetés ellenére pontosztozkodással zárult az összecsapás, ugyanis egy perccel Harsányi gólja után Laczkó szépített, majd az utolsó minutumban Székesi révén a hatvaniak egyenlítőtalálata is megszületett.


Edzőmeccs után edzőtábor

Melczerék legközelebb az NB II-es Vasas vendégeként játszanak majd felkészülési mérkőzést Budapesten. A találkozó január 25-én, szombaton 11 órakor kezdődik a Fáy utcában.
A csapat január 26-án Bükfürdőre utazik edzőtáborba, ahol labdarúgóink hat napot töltenek el. Együttesünk január 29-én 14 órától az NB II-es Siófok vendégeként a balatonparti városban, míg január 31-én 13 órától az osztrák másodosztályú Kapfenberg ellen Bükfürdőn játszik edzőmérkőzést. Véber György csapata a találkozó után hazaindul és a Békéscsabát február 1-jén 11 órától már Mezőkövesden látják vendégül a Városi Stadion műfüves játékterén.


A mérkőzés jegyzőkönyve:

Mezőkövesd Zsóry – FC Hatvan 2-2 (1-0)
Mezőkövesd, 50 néző. játékvezető: Kátai.
Mezőkövesd Zsóry FC: Szántai (Ficsór) – Búrány (Hegedűs Cs.), Szalai V. (Menyhért), Velicky (Bognár I.), Gévay – Takács P. (Dobos), Sebe (Sigér), Csirmaz (Csirszki), Melczer (Harsányi) – Balajti (Menougong), Olasz D. (Bogdány). Vezetőedző: Véber György.
FC Hatvan: Horváth A. – Szabó B., Gyarmati, Juhász B., Barthel – Székesi, Bárkányi – Surányi, Franyó, Mundi Z. – Ficsor. Vezetőedző: Nagy Gábor
Pályára lépett még: Bodnár B., Bodnár I., Laczkó M., Gál Sz., Ágói, Horváth G.
Gólok: Sebe (25.), Harsányi (70.), illetve Laczkó (71.), Székesi (90.)

Kapcsolódó hírek