Ugrás a tartalomhoz

Jól sakkoztak a kövesdiek (videóval)

Mezőkövesd hírei

Több rangos sakkversenynek adott otthon városunk az elmúlt napokban. A mezőkövesdi sakkozók nagyszerű teljesítménnyel rukkoltak ki a sporteseményeken.

Kilencedik alkalommal rendezték meg a Kis Matyó Open elnevezésű utánpótlás sakkversenyt. A rangos megméretésen az I-IV. korcsoportos diákok vettek részt a Szent István Katolikus Általános Iskolában január 25-én.
A verseny nagy népszerűségnek örvend, amit bizonyít, hogy részvételi csúcsot jelentő 39 ifjú sakkpalánta ült az asztalokhoz. Az indulók közül 19 versenyző képviselte Mezőkövesdet és a szűkebb régiót, míg 6 sakkozó első alkalommal vett részt a megméretésen.
„Az alsósok között országos szinten is erős mezőny gyűlt össze, itt a mezőkövesdiek a középmezőnyben végeztek. Az első helyet a jászberényi Peredi Olivér szerezte meg. A felsősök versenyében viszont két érmet is sikerült itthon tartani, miután Pap Kristóf győzött, míg Csörgő Tibor bronzérmes lett.” – emelte ki Éberth Zoltán, a verseny szervezője, a Mezőkövesd Zsóry SE sakkszakosztályának edzője. A X. Kis Matyó Opent február 22-én rendezik meg városunkban.


Három kövesdi arany

A Sakk Diákolimpia mezőkövesdi körzeti döntőjét a Széchenyi István Katolikus Szakképző Iskolában rendezték meg február 1-jén. A viadal nagy tibolddaróci fölényt hozott, ugyanakkor a mezőkövesdi sakkozók is kiválóan teljesítettek, hiszen több dobogós helyezést sikerült begyűjteniük a megméretésen. A legeredményesebben a Szent István Katolikus Általános Iskola szerepelt, miután a Pap Kristóf, Pap Máté, Csörgő Péter és Besenyei Ádám alkotta IV. korcsoportos fiú csapat mellett a III. korcsoportos fiúk egyéni küzdelmében induló Pap Máté is megnyerte a körzeti döntőt, így ők bejutottak a megyei fináléba. Ezen felül Ulrich Réka, a Szent Imre Tagiskola diákja, az I. korcsoportos lányok versenyében szerzett aranyérmet.


Nagy várakozások – sikeres rajt

Éberth Zoltán, a Mezőkövesd Zsóry SE sakkszakosztályának játékosaként és edzőjeként is tevékenykedik. A szakember az NB II-es bajnokságban szereplő kövesdi együttes tavaszi szezonjának várakozásairól is megosztotta gondolatait.
„Mede István személyében egy nemzetközi nagymestert igazoltunk a rivális Pásztó csapatától, aki az első táblán segíti csapatunkat. Az ifjúsági sakkozóink Csontos Dominik és Pap Kristóf kiváló teljesítményt nyújtottak az ősszel. Abban az esetben, ha tavasszal is jó formában játszanak és a rutinosabb versenyzők teljesítménye feljavul, feljebb léphetünk a tabellán.” – emelte ki Éberth Zoltán edző.

A tavaszi szezont sereghajtó, 12. pozícióból kezdő kövesdi sakkozók remekül kezdték a bajnokság második szakaszát, ugyanis a 4. helyen álló Mátra SE együttesét szoros mérkőzésen 6.5-5,5 arányban legyőzték Mezőkövesden február 2-án. Sakkozóink a sikernek köszönhetően elmozdultak az utolsó helyről és 29,5 pontjuknak köszönhetően jelenleg a 10. helyen állnak a tabellán. Örömteli, hogy Barabás Tibor és Hunkó György mellett a két fiatal tehetség, Csontos Dominik és Pap Kristóf egyaránt legyőzte a jóval magasabb élő pontszámmal rendelkező ellenfelét. A csapat tagjai legközelebb nagyon fontos mérkőzésen ülnek asztalhoz, ugyanis a sereghajtó Andornaktálya lesz az ellenfél. Reméljük, hogy Éberthék újabb győzelemmel örvendeztetik meg a sportág kövesdi rajongóit. Az alsóházi rangadót a Heves megyei településen rendezik meg február 16-án.

A Sakk Diákolimpia mezőkövesdi körzeti döntőjének eredményei:

I. korcsoportos lányok:
1. Ulrich Réka (MÁAMIPSZ Szent Imre Tagiskola)
2. Tompa Noémi (Tibolddaróc)
3. Kiss Anna (MÁAMIPSZ Szent Imre Tagiskola)

II. korcsoportos lányok:
1. Varga Vanda (Tibolddaróc)
2.Szolnoki Evelin (Tibolddaróc)
3. Horváth Bianka (Mezőnagymihály)

III. korcsoportos lányok:
1. Markó Dorina (Tibolddaróc)
2. Molnár Hanna (Tibolddaróc)
3. Csörgő Eszter (Tibolddaróc)

IV. korcsoportos lányok:
1. Varga Evelin (Tibolddaróc)
2. Murányi Lili (MÁAMIPSZ Mező Ferenc Tagiskola)

I. korcsoportos fiúk:
1. Suszter Máté (Tibolddaróc)
2. Megyesi Bálint (Szent István Katolikus Általános Iskola)
3. Tompa Iván (Tibolddaróc)

II. korcsoportos fiúk:
1. Pribéli Dávid (Tibolddaróc)
2. Szabó Bernát Gábor (MÁAMIPSZ Szent Imre Tagiskola)
3. Besenyi Ádám (Szent István Katolikus Általános Iskola)

III. korcsoportos fiúk:
1. Pap Máté (Szent István Katolikus Általános Iskola)
2. Horváth András (Mezőnagymihály)
3. Lukács Dominik (Mezőnagymihály)

IV. korcsoportos fiúk:
1. Pribéli Tamás (Tibolddaróc)
2. Dózsa Tibor (MÁAMIPSZ Mező Ferenc Tagiskola)
3. Katyina Gábor (Tibolddaróc)

II. korcsoportos lány csapat:
1. Tibolddaróc (Szolnoki Evelin, Varga Vanda, Pummer Beatrix, Simon Vivien)
2. MÁAMIPSZ Szent Imre Tagiskola (Ulrich Réka, Kiss Anna, Újvári Éva Kata)

IV. korcsoportos lány csapat:
1. Tibolddaróc ( Markó Dorina, Molnár Hanna, Varga Evelin)

II. korcsoportos fiú csapat:
1. Tibolddaróc (Pribéli Dávid, Suszter Máté, Tompa Iván, Papp Szabolcs)
2. MÁAMIPSZ (Szabó Bernát Gábor, Murányi Dániel, Tóth László, Jenei Ákos)
3. Szent István Katolikus Általános Iskola (Megyesi Bálint, Sipeki László, Pajtók Csanád, Szepesi Balázs)

IV. korcsoportos fiú csapat:
1. Szent István Katolikus Általános Iskola (Pap Kristóf, Pap Máté, Csörgő Péter, Besenyei Ádám)
2. Mezőnagymihály ( Fónagy Gergő, Telekesi Róbert Máté, Teleki Szebasztián, Galya Gergő)
3. Tibolddaróc (Pribéli Tamás, Katyina Gábor, Horváth Erik, Kós Nándor)

Kapcsolódó hírek