Ugrás a tartalomhoz

Rendőrségi felhívás: rablás Mezőkövesden

Mezőkövesd hírei

A rendőrség keresi azokat a személyeket, akik egy idős férfi lakásába vagyoni haszonszerzés végett behatoltak, majd a sértettet bántalmazták.

Mezőkövesd egyik családi házába ismeretlenek 2014. február 20-án kora hajnalban behatoltak, értékek után kutattak és az ott lakó idős férfit bántalmazták. A sértett a bűncselekmény következtében az elsődleges orvosi vélemény szerint nyolc napon túl gyógyuló sérüléseket szenvedett.

A Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Rendőr-főkapitányság Bűnügyi Osztálya az ügyben rablás és más bűncselekmények elkövetésének gyanúja miatt rendelt el büntetőeljárást.
A rendőrség várja azok jelentkezését, akik az üggyel kapcsolatban érdemleges információval rendelkeznek.

Jelentkezni lehet a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Rendőr-főkapitányság Tevékenység-irányítási Központjának a nap 24 órájában hívható 06-46/514-506-os telefonszámán, vagy a névtelenség megőrzése mellett bejelentés tehető az ingyenesen hívható 06-80-555-111 „Telefontanú” zöld számán (h-cs: 8-16, p: 8-13), illetve a 107, vagy 112 központi telefonszámok valamelyikén.

B-A-Z Megyei Rendőr-főkapitányság

Kapcsolódó hírek