Ugrás a tartalomhoz

Jól teljesített az MKC

Mezőkövesd hírei

Pick Szeged – Mezőkövesdi KC 28-20 (15-12)

Hosszú ideig kiválóan tartotta a lépést városunk felnőtt kézilabda csapata a bajnoki címre esélyes tiszaparti gárdával. Dobóék az alapszakasz záró körében a Pick Szeged együtteséhez látogattak március 8-án.

Csapatunk kiválóan kezdett, ugyanis Djukics triplája, valamint Szepesi találata után 4-1-re elhúzott. Ezt követően Zubaiék 6-6-ra felzárkóztak, de ekkor kézilabdázóink ismét két gólt lőttek zsinórban. A tiszaparti gárda csak a 19. percben tudta átvenni a vezetést Larholm indításból lőtt találatával, de a hazaiak így is mindössze három gólos fórral vonulhattak a szünetre.


A hajrában nyertek

Ancsinék hosszú ideig a második játékrészben sem tudtak meglépni Dobóéktól, ennek eredményeként a 42. percben még csak két találatnyi volt a csapatok közötti távolság. Vadkertiék a találkozó hajrájában összeszedettebben és pontosabban kézilabdáztak, ezért végül magabiztos győzelmet arattak.


Jó helyzetből folytatják

Együttesünk 11 ponttal a 11. pozícióban zárta az alapszakaszt, így jó helyzetből várhatja az alsóházi rájátszás küzdelmeit, amely március utolsó előtti hétvégéjén kezdődik. Kézilabdázóink további bajnoki menetrendjét március 11-én, kedden fogják elkészíteni a Magyar Kézilabda Szövetségben. Csapatunk sorsolását városunk honlapján olvashatják majd.

A mérkőzés jegyzőkönyve:
Pick Szeged-Mezőkövesd 28-20 (15-12)
Szeged, újszegedi sportcsarnok, 1500 néző. Vezette: Heim, Jolántai.
Pick Szeged: Mikler - Gidai 1, Ancsin 3, Mindegía 1, Zubai 1, Ilyés, Vadkerti 2. Csere: Tatai (kapus), Blazevic, Prce 3, Larholm 10 (3), Hegedüs 2, Laszica 2, Kekezovics 1, Fekete. Vezetőedző: Juan Carlos Pastor.
Mezőkövesd: Kovács J. - Benis 1 (1), Dukics 3, Csuzics 5, Trivkovics 2, Radnics 1, Szepesi 3. Csere: Tóth B. 1, Molnár 3 (1), Grünfelder 1, Kurbely, Pavlovics, Dobó 1. Vezetőedző: Skaliczki László.
Hetesek: 6/4 ill. 3/2
Kiállítás: 2 ill. 8 perc

Az alapszakasz végeredménye


 

Csapat

 

J.

 

Gy.

 

D.

 

V.

 

Dob.

 

Kap.

 

P.

1.

MKB MVM Veszprém

24

23

0

1

845

543

46

2.

 

Pick Szeged

24

23

0

1

757

533

46

3.

 

Csurgói KK

24

17

3

4

698

601

37

4.

 

Balatonfüredi KSE

24

14

3

7

653

595

31

5.

 

B.Braun Gyöngyös

24

13

5

6

651

648

31

6.

 

Grundfos Tatabánya KC

24

13

4

7

608

572

30

7.

 

Orosházi FKSE LINAMAR

24

6

5

13

576

652

17

8.

 

Ceglédi KKSE

24

8

0

16

590

695

16

9.

 

Váci KSE

24

7

1

16

564

619

15

10.

 

Provident Junior Válogatott

24

6

2

16

594

698

14

11.

 

Mezőkövesdi KC

24

5

1

18

566

726

11

12.

 

SZESE Győr

24

5

1

18

570

674

11

13.

 

PLER Budapest

24

3

1

20

598

714

7

 

Kapcsolódó hírek