Ugrás a tartalomhoz

Hancsók Kálmán Matematika Verseny (videóval)

Mezőkövesd hírei

Immár 43. alkalommal rendezte meg a Szent László Gimnázium és Közgazdasági Szakközépiskola a Hancsók Kálmán Megyei Matematika Versenyt március 21-én és 22-én.

A számok megyei rangadóján jelen volt Hancsók Ildikó, a verseny névadójának lánya is. A megmérettetés megnyitóján elsőként Juhász Jánosné igazgatónő köszöntötte a megjelenteket, köztük testvérvárosunk Kézdivásárhely csapatát. A bevezető gondolatok után Vámos Zoltán alpolgármester mondta el a versennyel kapcsolatos gondolatait. A megnyitó végén Fehérvári Dénes tanár ismertette a megmérettetés menetét. Az eseményt zenés és verses előadás színesítette az iskola növendékei jóvoltából.
Ez alkalommal hét iskola diákjai mérették össze magukat, a házigazda gimnázium mellett több miskolci középiskola, valamint két kézdivásárhelyi iskola tanulói is kitöltötték az írásbeli feladatlapot.
A verseny feladatsorát az elmúlt évekhez hasonlóan Szlovák Sándorné, a Gimnázium nyugalmazott pedagógusa állította össze.
A feladatok típusai évfolyamonként változó, függően attól, hogy az érintett évfolyamon tanulók hol tartanak. A verseny végén az előző évekhez hasonlóan alakult az iskolák sorrendje.
Az első helyezést a miskolci Hermann Ottó Gimnázium növendékei érték el, mögötte a Fráter György Katolikus Gimnázium és a Fényi Gyula Jezsuita Gimnázium lett holtversenyben a második, a mezőkövesdi csapat pedig a negyedik helyet érte el. A házigazda iskola csapatából Gaál Bence és Reményi Balázs bejutott a szóbeli fordulóba és ott harmadik helyezést értek el. 
A Gimnáziumot a 9 évfolyamon Fülöp Kinga, Besenyei István, a 10. évfolyamon Csirmaz Zalán, Parlagi Márk, a 11. osztályosok között Kis Dávid, Ádám Szabolcs, a 12. évfolyamon pedig Reményi Balázs és Gaál Bence. Versenyen kívül részt vett Csézi Gergely.
A szóbeli fordulóba bejutók évfolyamonként az első három tanuló értékes könyvjutalomban és oklevélben részesült, a győztes csapat még egy serleget is kapott.

Kapcsolódó hírek