Ugrás a tartalomhoz

„Vízparton” fotókiállítás

Mezőkövesd hírei

„Vízparton” címmel nyílt fotókiállítása Szlovák Sándornénak május 4-én a Rózsa Étteremben. 

Szlovák Sándorné az elmúlt években kezdett aktívan foglalkozni a fotózással. Az elmúlt évben a Közösségi Házban berendezett első önálló tárlatán mutatkozott be a nyugdíjas pedagógus, ez alkalommal pedig a Rózsa Étteremben állította ki alkotásait. A fényképek témája a vízpart, tavak és folyók környéke. A képek többsége a Tiszánál, a Balatonnál és más hazai tájon készült, amelyek a természet szépségeit, illetve egy-egy megragadott pillanatot örökítenek meg. A kiállítást dr. Hajdu András alpolgármester nyitotta meg, aki egyben jellemezte a bemutatott alkotásokat. Az ünnepség hangulatát Dienes Jánosné versszavalata, valamint a Matyó Néptáncegyüttes két tagjának tánca színesítette. A tárlatmegnyitó zárásaként Szlovák Sándorné által készített diaporámát tekinthették meg a látogatók. A kiállítást egy hónapig tekinthetik meg az érdeklődők. 

Kapcsolódó hírek