Ugrás a tartalomhoz

Szemezgetés a világörökségből (videóval)

Mezőkövesd hírei

„Séta a világörökség helyszíneken” címmel fotókiállítás nyílt Szlovák Sándorné alkotásaiból a Közösségi Házban április 29-én. A Mezőkövesdi Közkincs-Tár Nonprofit Kft. szervezésében megrendezett tárlaton mintegy 100 fényképet tekinthetnek meg az érdeklődők.

Szlovák Sándorné, a Szent László Gimnázium és Közgazdasági Szakközépiskola nyugalmazott tanára, a pedagógusi pályafutása befejezése után kezdett el komolyabban foglalkozni a fotózással. Az alkotó elsősorban tájak, valamint épületek fényképezésével foglalkozik. A tárlat anyagát a világörökség hazai és külföldi helyszínein készített képek alkotják.
„A kiállításon gyakorlatilag csak egy szűk keresztmetszetet tudok bemutatni, hiszen egyrészt nem tudtam mindent lefotózni a világörökség helyszínein, másrészt az elkészített fotóknak is csak egy kis szelete látható a Közösségi Házban. A tárlat anyaga a hazai helyszínek mellett a Romániában, Csehországban, Lengyelországban, Horvátországban és Olaszországban készített fotókból áll.” – emelte ki Szlovák Sándorné fotóművész.


Ünnepélyes megnyitó

A kiállítás megnyitóján elsőként dr. Fekete Zoltán polgármester köszöntötte a jelenlévőket, aki az alkotó méltatása mellett a fényképkészítés fontosságáról és jelentőségéről osztotta meg gondolatait. A városvezető kiemelte, hogy minden egyes kép érzelmeket, gondolatokat és véleményeket hordoz magában, melyek az emlékek megőrzésén túl a történelem részeivé válnak.
A tárlatot Jacsó Balázs, a Szent László Gimnázium és Közgazdasági Szakközépiskola művésztanára nyitotta meg, aki a szakmai szempontok mellett személyes tapasztalatait is megosztotta a résztvevőkkel. Jacsó Balázs elsőként a kiállításmegnyitó céljáról és hátteréről, valamint a tárlat jelentőségéről beszélt. A művésztanár ezt követően a kiállítás anyagának méltatására tért át.
„Mindannyian külső szemlélői, illetve nézői vagyunk a képeknek és csak azt lájuk, amit a fotós enged, vagy láttatni szeretne. A kiállítás címében szerepel a séta szó. Azt gondolom, ez a szándékos lassítás teszi lehetővé, hogy ebben a rohanó világban olyan fontos dolgokat és apró részleteket is észrevegyünk, amelyek mellett egyébként elrohannánk.” – mondta Jacsó Balázs művésztanár.
A szakmai méltatás után dr. Kellner Józsefné köszöntötte Szlovák Sándornét, aki a Pedagógusok Nyugdíjas Klubjának üdvözletét és jókívánságait tolmácsolta, ezen felül ajándékkal kedveskedett a fotóművésznek.
Az ünnepséget Szabó Eszternek, a Szent László Gimnázium és Közgazdasági Szakközépiskola diákjának hangszeres és Virágh Mártának az iskola diákjának verses előadása színesítette. Bíró Évának és Verhóczky Milánnak, a Matyó Néptáncegyüttes tagjainak előadásában pedig matyó táncot nézhettek meg a jelenlévők.
Az ünnepség végén Szlovák Sándorné zenés-fotós összeállítását tekinthették meg az érdeklődők, akik ennek köszönhetően virtuális sétát tehettek a világörökség helyszínein. A tárlatot május 25-éig tekinthetik meg az érdeklődők a Közösségi Ház emeleti kiállítótermében.


Egri tárlat

A fotóművésznek a mezőkövesdi kiállítás mellett „Fények, színek, hangulatok” címmel május 9-én, pénteken 18 órától Egerben a Bartakovics Béla Közösségi Házban is nyílik egy tárlata.

Kapcsolódó hírek