Szechenyi 2020
Szechenyi 2020
hu en de pl
ma 2022. május 28. (szombat) 22:47 Emil, Csanád névnapja van




 

 




Tóth László a kispadon (videóval frissítve)

Tóth László irányítja a Mezőkövesd Zsóry felnőtt együttesét a bajnokság utolsó három fordulójában. A szakember sajtótájékoztató keretében mutatkozott be május 6-án.


Az eseményen elsőként Hagyacki József, a klub ügyvezető elnöke köszöntötte e jelenlévőket, aki kiemelte, hogy a sajtótájékoztatót Véber György távozása mellett az új edző, Tóth László kinevezése indokolta. Elmondta, Véber György egy másfél órás beszélgetés után közös megegyezéssel távozott a kispadról május 5-én. Hozzátette, a klub vezetői a folytatásban is számítottak volna a szakember segítőinek munkájára, azonban Szlezák Zoltán pályaedző és Borsos Vilmos kapusedző sem marad Mezőkövesden. Az ügyvezető elnök ezután röviden bemutatta az új szakvezetőt. Tóth László játékos pályafutása során futballozott a DVTK együttesében, azonban a honi labdarúgó életben a Bőcs edzőjeként vívott ki komoly elismerést. A 46 esztendős tréner 1996-tól 2009-ig irányította a hernádparti együttest. A klub Tóth László vezetésével élte virágkorát és a gárda legnagyobb sikereként az NB II-es bajnokság 4. helyére kormányozta a borsodi kistelepülés csapatát a 2008/2009-es pontvadászatban. A szakember ezt követően Diósgyőrbe szerződött, ahol szakmai igazgatóként, valamint vezetőedzőként is dolgozott. A borsodi időszak után a Szombathelyi Haladás együtteséhez került, ahol a sok fiatal tehetséget kinevelő Illés Akadémia szakmai igazgatójaként tevékenykedett 2011-től. A szakmai igazgatói pozíció mellett a Haladás II. csapatát is irányította, egészen a mezőkövesdi kinevezéséig. Hagyacki József elmondta, a szakember szerződése egyelőre a bajnokság végéig szól, a közös folytatás lehetőségéről ezt követően fognak majd tárgyalni.


Az NB I-es tagság a cél

Tóth László hangsúlyozta, nagyon sajnálja Véber György távozását, hiszen annak idején ő is szorgalmazta a Kövesdre szerződését és nagyon jó kapcsolatot ápol a szakemberrel. Sajnálatát fejezte ki amiatt is, hogy Szlezák Zoltán és Borsos Vilmos sem marad a csapatnál, mert a munkájuk nagy segítséget jelentett volna a számára. A szakmai stáb felállításáról még nem tudott érdemben nyilatkozni, ugyanis az első számú jelöltjei közül Benczés Miklós és Kuttor Attila is foglalt, így átmenetileg nagy valószínűséggel a kövesdi utánpótlásban dolgozó szakemberek fogják segíteni az együttes felkészítésében. A végleges szakmai stáb nyáron állhat majd fel abban az esetben, ha a következő bajnokságot is Mezőkövesden tölti. A célokról azt mondta, hogy természetesen mindhárom mérkőzésen a győzelem megszerzéséért fognak majd  harcolni. Bízik abban, hogy úgy utazhatnak majd a zárófordulóban Győrbe, hogy lesz még esélyük a bennmaradás kiharcolására. Hangsúlyozta, nagyon jó kapcsolatban van a kövesdi vezetőkkel és folyamatosan figyelemmel kísérte a csapat szereplését, ráadásul több mérkőzést a helyszínen tekintett meg, így a játékosok tudásával is tisztában van. Emellett a keret több labdarúgójával dolgozott együtt korábban, ami szintén előnyt jelenthet a felkészülésben. Kiemelte, az edzésprogramot nem fogja megváltoztatni, mivel véleménye szerint jól előkészített edzésterv alapján dolgoztak a kövesdi focisták. Meglátása szerint nem a szakmai munkával és az erőnléttel akadtak problémák az együttesnél, hanem a rendkívüli balszerencse sorozattal, amely példátlan az NB I-ben, hiszen Bognárék tavasszal hat összecsapást is 1-0-ra veszítettek el. A nyeretlenségi sorozat alaposan megviselhette a játékosok lelkivilágát, éppen ezért az egyik legfontosabb feladat, hogy mentálisan megerősödjön az együttes. Véleménye szerint az érkezése új impulzust jelent majd Melczeréknek, ami remélhetőleg jó hatással lesz a labdarúgókra. A szakember hozzátette, minden téren magas színvonalú munka folyik a klubnál, így biztos benne, hogy a Mezőkövesd hosszútávon NB I-es csapat lesz, akkor is, ha esetleg a nyáron búcsúzni kényszerül az élvonaltól, ugyanis kiesés esetén a csapat célja a visszajutás lehet.
Tóth László a sajtótájékoztató után megtartotta az első edzését a Városi Stadionban. A szakember május 10-én, szombaton 16 órakor debütál a Mezőkövesd Zsóry kispadján, amikor is Szalaiék Pécsen lépnek majd pályára.



Vissza

 

 


Weboldalkészítés