Ugrás a tartalomhoz

Elballagtak a „vén” diákok (videóval frissítve)

Mezőkövesd hírei

Végleg kicsengettek a Széchenyi István Katolikus Szakképző Iskola közel 200 végzős diákjának. Az intézmény ballagási ünnepségét április 30-án rendezték meg.

Az oktatási intézmény falai között hét osztályban összesen 169 diák fejezte be tanulmányait ebben az évben, akik közül 11 tanuló felnőttképzésben vett részt. Az ünnepség Ballagási Szentmisével kezdődött a Szent László templomban. A végzős diákok búcsúztatása ezt követően az oktatási intézményben folytatódott. Az eseményen az iskola zászlajának ünnepélyes bevonulását követően a ballagó diákok felkötötték a végzősök szalagját a zászlórúdra. Ezután a búcsúzó tanulók verses, énekes és hangszeres ünnepi műsorát nézhették meg a jelenlévők. A meghitt és felemelő előadást követően Csirmaz István igazgató mondott köszöntőt. Kiemelte, a katolikus szemléletű nevelés új irányt és új lehetőséget jelent az intézményben tanulók számára, amely reményei szerint sok szép élménnyel gazdagítja a diákok életét. Hangsúlyozta, az iskola vezetői és munkatársai azon dolgoznak, hogy a tanulók olyan tudást szerezzenek, mellyel a későbbiekben jó esélyük lesz elhelyezkedni a munkaerőpiacon. Ennek elősegítése érdekében a fiatalok a 12 választható szakma közül 5 hiányszakma fortélyait sajátíthatják el. Reményét fejezte ki, hogy a végzősök eredményesen teljesítik majd a rájuk váró vizsgákat, amelyhez sok sikert kívánt mindenkinek. Hozzátette, bízik benne, hogy a búcsúzó tanulók közül sokan vissza fognak majd térni az iskolába és új szakmát, illetve képesítést szereznek. Csirmaz István beszédének végén mindenkinek köszönetet mondott, aki a diákok felkészítésében és nevelésében segített az elmúlt években.

Két Széchenyi díjas

Az intézményvezető után a kiemelkedő teljesítményt nyújtó diákokat jutalmazták. Az iskola legrangosabb elismerését, a Széchenyi Díjat ebben az esztendőben Paksi Gergő és Németi Attila Gyula vehette át. A Széchenyi István Szakképzési Alapítvány 10.000 Ft-os díját Paczók Károly, Murányi Marcell és Galambos Anita kapta meg a kiemelkedő tanulmányi eredményekért. Az elismeréseket  Tállai András, a Belügyminisztérium önkormányzati államtitkára, a térség országgyűlési képviselője adta át a tanulóknak.
Nevelőtestületi dicséretben hat tanuló részesült, míg Igazgatói dicséretet összesen 21 diák kapott, akik munkájuk elismeréseként dr. Fekete Zoltán polgármestertől vehették át a jutalmakat. Díszoklevél díjazásban 7 tanuló részesült, akiknek Csirmaz István igazgató nyújtotta át az elismerést. Ezen felül négy tanuló különdíjat vehetett át, akik közül hárman állásajánlatot kaptak a gyakorlati helyük vezetőitől.
A Ballagás zárásaként a végzős diákok ünnepélyesen átadták az iskola zászlaját a 11. évfolyamos tanulóknak az intézmény díszudvarán. A Széchenyi István Katolikus Szakképző Iskola ballagási ünnepségét május 31-én teljes egészében megnézhetik a Mezőkövesdi Televízió kulturális közvetítésében.


A Széchenyi István Katolikus Szakképző Iskola díjazott tanulói:

Széchenyi Díjat kapott

12. B - Paksi Gergő –Kiemelkedő tanulmányi eredményéért, aktív közösségi munkájáért, a  természettudományos országos verseny, a biológia-egészségügyi megyei döntő I. helyezéséért, a Zrínyi Ilona matematika verseny II. helyezéséért, a Curie-természettudományi verseny II. helyezéséért.

12. F – Németi Attila Gyula – mezőgazdasági gépszerelő és gépjavító tanuló – A szakma Kiváló Tanulója Verseny országos hatodik, valamint a fémipari megmunkálások gyakorlati vizsgarész országos első helyezéséért és különdíjáért.

A Széchenyi István Szakképzési Alapítvány 10.000 Ft-os díját kapta
12. E – Paczók Károly – Közösségi munkájáért, jó tanulmányi eredményéért valamint a Szakma Kiváló Tanulója Verseny elődöntőjén való szerepléséért.

12. F – Murányi Marcell – Kiemelkedő tanulmányi eredményéért valamint a Szakma Kiváló Tanulója Versenyen elért elődöntős eredményéért.

12. E - Galambos Anita – Kiváló tanulmányi eredményéért, a Szakma Kiváló Tanulója Verseny elődöntőjén való szerepléséért, valamint kiemelkedő gyakorlati munkájáért.

Nevelőtestületi dicséretet kapott
12. B - Kovács Péter - Kiemelkedő városi és iskolai sporteredményeiért. A Mezőkövesdi Kézilabda Club felnőtt és junior csoportjának játékosa.
12.D - Holló József - Jó tanulmányi eredménye és közösségi munkájáért.
    Takács Sándor -  Jó tanulmányi eredménye és közösségi munkájáért.
    Vécsi József - Az akrobatikus torna csoportban nyújtott teljesítményéért.
12.F - Tóth Géza - A 2014. április 22-25. között tartott Mg. Gépszerelő, Gépjavító SZKT Versenyen országos 10. helyezést ért el.
    Seres Péter - A 2014. április 22-25. között tartott Mg. Gépszerelő, Gépjavító SZKT Versenyen országos 18. helyezést ért el.

Igazgatói dicséretet kapott
12.A - Fügedi Edina - Közösségi munkájáért, az OTP versenyen az országos döntőben elért 3. helyezésért.
    Bérdi Kristóf -  Jó tanulmányi eredményéért és közösségi munkájáért.
Majtényi Irén - Jó tanulmányi eredményéért és közösségi munkájáért, iskolai ünnepségeken való szerepléséért.
Varga Ágnes - Jó tanulmányi és közösségi munkájáért, iskolai ünnepségeken való szép szereplésért. Az OTP versenyen az országos döntőben elért 3. helyezésért.
    Riba Zsaklin - Közösségi munkájáért, iskolai ünnepségeken való szereplésért.
    Szöghy Dóra - Közösségi munkájáért, iskolai ünnepségeken való szereplésért.
    Nagy Gergő - Kimagasló sportteljesítményéért.
Zakar Mercédesz Kinga – Jó tanulmányi eredményéért.
12.B -    Dányi László - Kiemelkedő közösségi munkájáért.
Fodor Zsolt - Kiemelkedő közösségi munkájáért, az iskolai ünnepségeken való szerepléséért és a szónokversenyen elért eredményéért.
    Kis Ádám - Az iskolai ünnepségeken való szerepléseiért.
    Hankó Márk - Kiemelkedő iskolai sportmunkájáért. Az iskolai fociválogatott tagja.
12. D -Milicz Richárd - Jó tanulmányi eredményéért és közösségi munkájáért.
Balogh Gergő - Jó tanulmányi eredménye és közösségi munkájáért.
Tintér Béla - Kovács Kft.-nél végzett kiváló gyakorlati munkájáért.
12.E -    Nagy Márk - A testnevelés és sport teljesítményéért.
Hadadi Roland - A testnevelés és sport teljesítményéért.
11.H -    Jávor Ilona -  Kiemelkedő közösségi munkájáért és az iskolai ünnepségeken való szerepléséért.
    Hindulák Péter - Kiemelkedő közösségi munkájáért és az iskolai ünnepségeken való szerepléséért.


12.G -Lőrincz István - Jó közösségi munkájáért és az iskolai ünnepségeken való szerepléséért.

14.A - Magicz Dávid - Kovács Kft.-nél végzett kiváló gyakorlati munkája elismeréséért.

Oklevelet kapott

12. A -Tóth Gergő - Az OTP versenyen az országos döntőben elért 3. helyezésért.
    Simon Péter - Az OTP versenyen az országos döntőben elért 3. helyezésért.
    Suha Tímea - Az OTP versenyen az országos döntőben elért 3. helyezésért.
    Rézműves Noémi - Az OTP versenyen az országos döntőben elért 3. helyezésért.
Bartók Szilvia - Az OTP versenyen az országos döntőben elért 3. helyezésért.
Fónagy Martin - Az OTP versenyen az országos döntőben elért 3. helyezésért.


12. D - Guba Dániel - gépi forgácsoló tanuló - A Bakai Kft  állásajánlattal és 20.000 Ft-tal jutalmazza. A díjat Kindornai József a Bakai kft. képviselője adja át.

Kapcsolódó hírek