Ugrás a tartalomhoz

Ítéletidő országszerte

Városunkban is komoly károkat okoz az Yvette névre elkeresztelt ciklon, melynek erejét kidőlt fák, letört ágak és megrongálódott épületek jelzik.

Yvette szerdán „köszöntött ránk” és országszerte jelentős pusztítást végez. Az idokep.hu tájékoztatása szerint a szél erőssége a Dunántúlon tegnap és a mai nap folyamán több helyen is meghaladta a 100 km/h sebességet, sőt voltak olyan települések, ahol 119 km/h-s széllökéseket mértek, ami erejét tekintve már az orkán kategóriát jelenti. A ciklon az erős szél mellett jelentős mennyiségű csapadékot hoz magával, így 2-3 nap alatt helyenként akár a 100 mm-t is elérheti a lehullott eső. Ez a mennyiség egyébként egy – másfél havi átlagnak felel meg. A ciklon már most több területen bel- és árvizet okoz és a következő napokban még súlyosabbá válhat a helyzet.


Kidőlt fák, megrongált épületek


Yvette Mezőkövesden is jelentős pusztítást végez. A nagy szél és a felázott talaj miatt a Szent László téren található épületre dőlt egy nagy méretű fa. Ugyancsak kidőlt fa, vagy letört faágak okoztak fennakadásokat többek között a Szent László tér Közösségi Ház előtti területén, a Vasútállomáson, a Kavicsos-tó és Szabadidőparkban, az Egri úton, a Szomolyai úton, valamint a Bogács út külterületi szakaszán. A viharos szél emellett több épület tetőszerkezetében, épületelemében is kárt tett, továbbá a konyhakertek és gyümölcsösök is alaposan megsínylik a ciklon érkezését. A Mezőkövesdi Hivatásos Tűzoltóparancsnokság telephelyére folyamatosan érkeznek a kárbejelentések, a szakemberek megállás nélkül dolgoznak a károk enyhítésén, elhárításán és felszámolásán.
Az időjárási előrejelzések szerint térségünkben holnaptól csendesebb és melegebb idő várható, ugyanakkor csapadékra, elsősorban záporok és zivatarok formájában a hétvégén is számítani kell.

Kapcsolódó hírek