Ugrás a tartalomhoz

Nem lesz létszámemelés

Mezőkövesd hírei

 

Elutasította az NB I-es Bizottság létszámemelésére vonatkozó javaslatát a Magyar Labdarúgó Szövetség Elnöksége. 

 Az NB I-es Bizottság május 24-ei ülésén tett javaslatot a honi első osztályú pontvadászat 18 csapatosra történő bővítésére, amit a klubok képviselői-az MTK, a Debrecen és a Ferencváros tartózkodása mellett- elfogadtak. Az MLSZ Elnöksége május 27-ei ülésén vitatta meg a javaslatot. Az Elnökség álláspontja szerint az ország, illetve a magyar labdarúgás gazdasági ereje  jelenleg nem tud 16 élvonalbeli csapatnál többet fenntartható módon eltartani. A szervezet vezetőinek véleménye szerint a létszámcsökkentés mellett több érv szól, ugyanis kisebb létszám esetén, jelentősen megnövekedne a klubok bevétele, így nemzetközi szinten is versenyképesebbé válhatnának a magyar élcsapatok. A döntés értelmében a 2014/2015-ös szezonban is 16 együttes vehet részt az első osztályú pontvadászatban.

Kapcsolódó hírek