Ugrás a tartalomhoz

Kövesdi és bogácsi győztes (videóval frissítve)

Mezőkövesd hírei

Bodnár Bianka és Ittes Csaba végzett az első helyen a IV. Molnár László Emlékversenyen. A negyedik alkalommal megrendezett vetélkedésen összesen 41 horgász vett részt a Hoór-Völgye víztározón május 24-én.

A Mezőkövesdi Horgászegyesület és a Hoórvölgye Horgász Egyesület közös szervezésében megrendezett eseményen két kategóriában indultak a sportolók. A gyermekek között 6, míg a felnőttek mezőnyében 35 versenyző indult. A megméretés a megszokott szabályok szerint zajlott, így a résztvevők egy bottal és egy horoggal, de szabadon választott csalival horgászhattak a 8 órától 12 óráig tartó versenyen. Kertész Gyula, a Hoórvölgye Horgász Egyesület elnöke elégedett volt a résztvevők teljesítményével.


Jó eredmények


Az ifjúsági kategóriában Bodnár Bianka végzett az első helyen 6, 66 kg-os összteljesítménnyel. A második helyet a szintén kövesdi Takács József szerezte meg 2, 3 kg-mal, míg a 3. pozícióban a szentistváni Juhász Bálint végzett 1, 72 kg-os fogással. Érdekesség, hogy a 4. helyezett Takács Edit mindössze 3 dkg-mal maradt le a dobogóról. A felnőttek mezőnyében Ittes Csaba diadalmaskodott 11, 27 kg-mal, így megvédte bajnoki címét, mivel egy évvel ezelőtt is a bogácsi sportoló állhatott fel a képzeletbeli dobogó tetejére. A kategória ezüstérmese az egri Angyal István lett 7, 17 kg-os teljesítménnyel, míg a bronzérmet a mezőkövesdi Ócsai János érdemelte ki, miután 6, 79 kg-nyi halat fogott ki a tóból.
A legnagyobb hallal Dorogi István személyében ugyancsak egy mezőkövesdi horgász büszkélkedhetett, aki egy 2, 22 kg-os pontyot húzott ki a partra.
„A hirtelen jött melegedés, valamint a locsolás miatt történő vízszintcsökkenés nem volt jó hatással a versenyre, ennek ellenére elégedett vagyok a teljesítménnyel, hiszen az első helyezett több mint 11 kg halat fogott. Összességében elmondható, hogy ezúttal azok végeztek a dobogós helyeken, akik úszós felszereléssel, kisebb halakra horgásztak.” – értékelte az emlékversenyt Kertész Gyula, a Hoórvölgye Horgász Egyesület elnöke.
Ebben az esztendőben még egy nagyszabású versenyt fognak megrendezni a Hoór-Völgye víztározón, amikor is a Matyó Triatlon résztvevői fogják birtokukba venni a tavat.

Kapcsolódó hírek